ISTEN ÁLDÁSÁVAL

PÁRATLAN OLDAL - LX. évfolyam, 38. szám, 2016. szeptember 23.

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa 2016. szeptember 14-én felhívást tett közzé, amelyben felszólította a reformátusokat és az ország minden polgárát, hogy október 2-án vegyenek részt a népszavazáson, és voksoljanak „legjobb meggyőződésük szerint”. Csodálkozásukat fejezték ki, hogy „némelyek távolmaradásra szólítanak fel”, ezzel pedig „megkérdőjelezik a népszavazás intézményét”. Leszögezték, aki részt vesz a népszavazáson, az gyermekei és unokái jövőjéről, az ország sorsáról dönt, és állást foglal „a keresztyén értékrenddel” kapcsolatban is. Isten gazdag áldását kívánták a felhívás minden címzettjének.

Két nappal később megjelent az Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Székének körlevele is. Kató Béla püspök arra szólította fel az erdélyi magyar reformátusokat, hogy Magyarország nemzeti egységének és biztonságának érdekében voksoljanak, ez ugyanis „az egész magyarság össznemzeti összetartozásának, a nemzetegyesítésnek is egyik szimbóluma” lesz.

Bikádi László Károly hajmáskéri kálvinista lelkész még célratörőbben fogalmazott. Határőr katonáknak és rendőröknek ajánlott igehirdetésében ezt mondta: „fehér emberként nem tekinthetjük felebarátunknak a színes bőrűeket, legyen az arab, legyen az néger, legyen az afrikai, legyen az ázsiai”. A felebarát ugyanis csak az, aki „kegyelmességet cselekedett velünk”. A magyar határon bebocsátásra várókat hangyákhoz, egerekhez, pockokhoz, természetes életterükből menekülő állatokhoz hasonlította. Így szólna hozzájuk: „ha rabolni jöttök, ha sáskahadként áthaladni jöttök, akkor inkább kerüljetek ki bennünket”.

Szóból ért az ember, kiváltképp az Isten házában.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
Élet és Irodalom 2024