TANÁR ÚRNAK

PÁRATLAN OLDAL - L. évfolyam 29. szám, 2006. július 21.

(nőnek) szeretettel

Több mint huszonkétezer németországi egyetemi, főiskolai oktatóról olvashat hallgatói értékelést, aki rákattint a MeinProf.de weblapra. Az értékelés szempontjai: a tanár által leadott anyag minősége, korszerűsége, az előadás érthetősége, a részéről megnyilvánuló segítőkészség és korrektség. Külön osztályozzák az illető humorérzékét. A képernyőn megjelenő lap tartalmazza az oktató nevét, munkahelyét (egyetem, kar, tanszék), valamint az általa oktatott tárgyak megnevezését. A hallgatók nevük feltüntetése nélkül értékelhetnek. A lapon csak az értékelést elvégzők száma, valamint az átlagosztályzatok értéke szerepel.

Minden intézmény hallgatói közvéleménye elég pontosan és készségesen informálja a zöldfülű érdeklődőt arról, hogy melyik tanárhoz érdemes menni: tudásért vagy potyakreditért, s arról is, kinél nem kapja meg egyiket sem. Az internet ezt a helyi közvélekedést teszi most Németország-szerte, sőt azon túl is elérhetővé. Aki például Hannoverből Passauba költözik, és ott kívánja tanulmányait folytatni, most már a hálóról informálódhat arról, hogy kinél (ne) tegye.

Az érintett oktatók közül csak kevesen tiltakoztak. Akik mégis megtették, azok nevét és értékelését törölték. A többség nyilván tudja, hogy a hallgatói közvélemény elég jó mutatója a tanári teljesítménynek. Másrészt árulkodó lehet az is, ha valaki nem szerepel a nyilvántartásban. A humorérzék hiányáról minimum.

Huszár

A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 39. szám, 2017. szeptember 29.
LIII. évfolyam 26. szám, 2009. június 26.
LIII. évfolyam 25. szám, 2009. június 19.
Élet és Irodalom 2024