A portások országáról elmélkedő szerző szemtanúként („emlékszem”) számol be (-odze-: Még mindig a portások országa, ÉS, 2012/3., jan. 20.) a kötelességtudó Ballai portás elmagányosodásáról; még az ebédlőben is elhúzódtak tőle az emberek. Talán megvetették, hogy nem ismerte föl az ország egyik legismertebb emberét, talán féltek vele mutatkozni. A szerző mindezt látta, tehát úgy kellett legyen, ahogy leírta.
Pedig a Szalay utcai minisztériumba korábban, jó három évtizeden át boldog-boldogtalan bejárhatott. Nem is lehetett volna ez másként, hiszen a (két) minisztériumon kívül sok más intézmény (könyvkiadók, szerkesztőségek, könyvtár, tudományos intézet) is működött az óriási épületben, kellő ügyfélforgalommal. (A büfé állandó vendégeihez tartoztak például a környék ügyvédei is.)
Adódtak ebből az albérlői együttlétből anekdotikus helyzetek. Az egyik történet szerint munkaidő után baráti iszogatás zajlott egy vállalati helyiségben, és véletlenül benyitott oda a túlórázó miniszter, akit azonban egy kapatos munkatárs már nem ismert fel. Szó szót követett – de arról nem tudni, hogy a másnapos kollégától aztán bárki elhúzódott volna.
Egy másik anekdota szerint magát Aczél Györgyöt nem ismerte fel valaki, igaz, nem az épületben, csak a környékén. Az úgy volt, hogy Kádár és Aczél átsétált a parlamentből a „Fehér Házba”, és útközben Kádár betért egy tölcsér fagylaltért a Szalay cukrászdába. „Hát a sofőrjének nem visz?”, kérdezte az ajtó előtt álldogáló Aczélra mutatva a cukrász. De – az anekdota szerint – hamiskásan csippentett is hozzá a szemével, ahogy az akkoriban már szokás volt.
Viszont szigorú éberség vigyázta a minisztériumot a Rákosi-időkben. Csakugyan nem lehetett belépő és igazoltatás nélkül a minisztériumba bejutni. A belépőért az épület sarkán, abban a teremben kellett folyamodni, ahová később (amikor eluralkodott a trehányság) a posta került. A rendszerváltás után a postát már nehézkes lett volna a helyéről kitenni. De az Országos Pedagógiai Könyvtárt lehetett. Így aztán az épület másik sarkára (a jobb oldalira) került az új ügyfélszolgálat, ahol annak rendje s módja szerint ismét folyamodhat belépőért az állampolgár.