Nem jó jelek

VISSZHANG - LX. évfolyam, 5. szám, 2016. február 5.

Az ifjú Ahmad New Jersey egyik városában született, a középiskola után teherautó-vezető lett. A helyi mecsetben figyelmesen hallgatta az imám szavait. Csupán azért adunk a hitetleneknek haladékot, hogy bűneikben növekedjenek. Megalázó büntetés lesz az ő osztályrészük – idézte a Koránt. Ha Allah úgy kívánja, ő meghal érte – fogadta meg Ahmad. Egy négyezer kiló alumínium-nitráttal megpakolt teherautót a reggeli csúcsforgalomban kell bevezetnie a Lincoln alagútba. – Ha a fal netán nem omlana össze, víz‑, szellőzőrendszer akkor is meghibásodik, és mindenki megfullad. Te abban a pillanatban a Paradicsomban leszel.

Updike irodalmi fikciójából sűrítettem. Eszerint Ahmad radikalizálódott. Előzőleg nyilván az imám is. Sőt. A Korán bizonyos szúrái jobbára a Biblia és népei mélységes tiszteletéről tanúskodnak, mások nem annyira békés-barátságosak. Több szúrát találunk, amely mélységesen intoleráns. A Bibliánál messze gyakoribb a pokol kínjainak ecsetelése. A Próféta ontja a figyelmeztetéseket, miként égnek el a hitetlenek a pokol tüzében. Alkalomadtán Mohamed is radikalizálódott.

Tudjuk, a beszéd arra való, hogy elrejtse akár saját magunk elől is azt, amiről beszélünk. A kiemelt szó a latin eredetű angol (francia, német stb.) mellék- és főnév megtoldott alakjának honosítása. Próbálkozom kiváltani. Gyökeresedett, szélsőségesedett. Ha nem elégszem meg az első jelentéssel: erőszakosodott. És ha még tovább megyek, harmadlagosan: militarizálódott, fanatizálódott. Harcosodott, elvakult.

Erre szakosodott muszlimok az imaházban és azon kívül fiatalokat tanítanak arra a hit nevében, hogy az éppen a kijelölt helyen tartózkodókat a saját életük feláldozásával meggyilkolják. Minél nagyobb számban, minél nagyobb rettenetet keltve. E vallási ideológia és közvetítői nélkül nincs az a szeretethiány, nincs az az identitáskereséssel keresztezett, intim közösség utáni vágy, és nincs az egész lestrapált lélektani hablaty, amely Ahmadból öngyilkos tömegpusztítót tudott volna létrehozni. Ha mindenáron egy találó kifejezés kell, van ilyen. Nem a radikális terrorista az. Ez is csak arra való, hogy elkerülje a néven nevezést. Ráadásul a nem radikális terrorista nonszensz. Ahmad iszlám (becézgetve iszlámista) terrorista.

Politikusoknak sehol nem a korrekt fogalomhasználat a dolguk. Úgy forgatják a szavakat, ahogy taktikai megfontolásaik, pártjuk (szerint országuk) érdeke diktálja. Az értelmiségieknek azonban mindenhol másféle igényeket kellene kielégíteniük. Függetlenségükre kényesen (?) azokon az információkon kellene tűnődniük, amelyek kikezdik a szemléletmódjukat keretező doktrínákat. De akkor nem lehetne az akció (ez is milyen szép szó) jelentőségét és célját, szánalmasan és ártalmasan próbálkozva, azzal semlegesíteni, hogy a garmadányi halott között voltak muszlimok is. Nem ugrik be a bevált kifejezés? Segítek: járulékos kár. Nem lehetne Ahmadot és megannyi iszlám terroristát életunt, szánalmas alaknak tartani, aki – elképesztő, hogy kedves hetilapomban olvashattam –, nem hisz semmiben. Akik kisstílű Andreas Lubitzok.

Lubitz eszerint nagystílű volt. Istenem! Istenem! A pontosan diagnosztizált és eredménytelenül kezelt, mérhetetlen magányt és kétségbeesést megtapasztaló depressziós öngyilkossága hogyan említhető együtt a sietve Paradicsomba igyekvő, amúgy kicsattanóan egészséges és pompásan felkészített igazhitű Ahmadéval meg a többiekével? Ha Lubitz Ciorant olvasott volna, nem lett volna nehéz követnie érzéseit. „A beteg titkos vágya, hogy mindenki beteg legyen, a haldoklóé, hogy mindenki haldokoljék. Megpróbáltatásaink közepette azt kívánjuk, hogy a többi ember is éppen olyan szerencsétlen legyen, mint mi.” Mintha ámokfutó lett volna, Lubi­tzot beteg személyiségétől elválaszthatatlan súlyos vesztesége annyira ellenségessé tette ismeretlen emberek iránt, hogy lemészárolja őket, végezve magával is.

Ha a vallási fanatizmus némely tünete klinikai értelemben abnormális volna, tehát elmekórtani kezelésre szorulna, akkor sem volna a depresszióval rokonítható. Ami pedig az éppen ott tartózkodó áldozatokat illeti, nem mindegy-e, hogy halálukat egy komplett elmebeteg vagy egy műgonddal kiképzett iszlám terrorista okozta? A továbbra is várható, éppen ott tartózkodó áldozatok szempontjából, és (nem csak) a nyugati társadalmak jövője, a köz szempontjából kifejezhetetlenül nem mindegy.                                   

*

Vizsgálatok tanúsítják, hogy nem kivételes eset, amikor a muszlim közösség hallgatag támogatása vagy az erőszak iránti rokonszenve megakadályozza a mérsékelt gondolatok és magatartás érvényesülését. Az amerikai muszlimok kevesebb mint egytizede szerint az öngyilkos és egyéb fegyveres akciók polgári célpontok ellen legalábbis olykor igazolhatók az iszlám védelmében. Egyötödük nem értett egyet azzal, hogy ez sohasem fogadható el. Összevetendő: egyharmada a libanoni, több mint egynegyede az egyiptomi muszlimoknak hiszi, hogy az erőszak e formái legalábbis olykor igazolhatók. Az amerikai muszlimok csaknem egytizedének, az orosz muszlimok egynegyedének, a német muszlimok egyötödének, a francia muszlimok egyhatodának az attitűdje kedvezőtlen-ellenséges általában a zsidókkal (nem csak kimondottan Izraellel) szemben. Lenyűgözően barátságos ez, ha felidézem, hogy még az iszlám szülővidékétől (csaknem százszázalékos antiszemitizmus), valamint Amerikától és Európától oly távoli, ám annál nagyobb muszlim népességű országban, mint Indonézia, az arány háromnegyed. A német muszlimok csaknem fele szerint az iszlám parancsainak engedelmeskedni fontosabb, mint a demokrácia. Több mint felük szerint az iszlám az egyetlen igaz hit. Csaknem felük véli úgy, hogy a hitért elkerülhetetlenül folytatott fegyveres harcban elesettek a Paradicsomba jutnak. Nem meglepő tehát, hogy a német muszlim fiatalok egynegyede úgy nyilatkozott, hajlandó volna fizikai erőszak alkalmazására a hitetlenekkel szemben. Vagyis hajlandó volna megölni őket. Az angol muszlimok majdnem fele, a francia muszlimok csaknem egyharmada alapvető konfliktust lát az iszlám és a modernitás(t képviselő nyugati civilizáció) között. Okkal.

Az iszlám, ellentétben a zsidó és keresztény vallásokkal, megkímélte magát a felvilágosodás okozta megpróbáltatásoktól. Nem pusztán vallás, hanem az életmód minden elemét szabályozó totális rendszer. A muszlim politikai identitás, minthogy a vallásra épül, az európai szekularizmussal élesen szemben áll. Nemcsak merőben más a hívők és nem hívők közötti arány; nemcsak nagyon másban hisznek a muszlimok, mint a zsidók vagy a keresztények (bár ők sem ugyanabban hisznek); a muszlimoknak radikálisan (!) más a viszonyuk a hithez. Más a hitnek a jelentősége, más a funkciója. Velejárói akkor sem elhanyagolhatók, ha a saját országukban, megszokott többségben élnek. Halmozottá válnak azonban akkor, amikor idegen környezetbe kerülnek kisebbségként.

Ehelyütt arra összpontosítok, ami e nyilvánvaló kisebbség nyilvánvaló kisebbségét jellemzi. Az adatok néhány éve, többnyire eltérő időpontban ismételten mért reprezentatív vizsgálatokból valók. Vélemények, azaz forró kogníciók. Az utóbbi évek fejleményei a kép lényeges vonásait aligha érvénytelenítették. Mennyi tehát az annyi? Előrebocsátok egy csekély arányt jelző, nem említett adatot. Az amerikai muszlimoknak mindössze egy százaléka helyeselte fenntartás nélkül az öngyilkos és egyéb fegyveres akciókat polgári célpontok ellen. Hatvan-hetvenezer fő.

Egyébként, a bemutatott kérdésektől függően, az amerikai muszlimok körében a szám félmillió és több mint egymillió közötti, Angliában, Franciaországban és Németországban csaknem félmillió és egymilliót közelítő. A spanyol, olasz, belga, holland muszlimok együttesen ugyancsak jókora tömegével kiegészülve, ők alkotják az iszlám terrorizmus puha, de nem elszigetelt infrastruktúráját. Mögötte ott a muszlim országok népességének az adott kérdéstől függően nem feltétlen kisebbsége. Nincs az a számítás, amely ne olyan sok milliót hozna ki, amit le se kívánok írni. E puha infrastruktúra ágyaz meg a remekül finanszírozott, meglehetősen sikeres nagy nemzetközi vállalat kemény infrastruktúrájának. Az iszlám terroriparnak. Ahogy egy sokat tudó muszlim ideológus több mint félszázada pontosan megfogalmazta: az iszlám szervezeti formában megnyilatkozó dinamikus társulás. (Ki)robbanó erejűen dinamikus, mondanám.

Mire jó az iszlám magasabbrendűségi illúziója ellenére, a régi dicsőség felettébb tartós tovatűntén megsebzetteket sértegetni? Emígy fokozva elkeseredett agresszivitásukat, ahelyett, hogy finom, megértő simogatásokkal csökkentenénk azt? Én is tanultam a frusztráció–agresszió hipotézist. Csakhogy a mégannyira magától értetődő hipotézist is átírhatják. Tévedés, hogy az agresszió bármilyen formáját frusztráció okozza. Tévedés, hogy az agresszió feltétlenül a frusztrációt okozó ellen irányul. És az is tévedés, hogy csak úgy kerülhető el, ha megszüntetjük a frusztrációt. Ellenséges viselkedésminták igencsak meggyengülnek, ha gyors büntetés vár rájuk. Erőszakos akciók ismétlődése elleni fellépés egyenesen megköveteli a (potenciális) elkövetők határozott frusztrálását. Legkésőbb 1993 óta, amikor egy jeles iszlám terroristának, de gyatra statikusnak a New York-i ikertornyok egyikét sem sikerült felrobbantania. A válasz azóta is súlyosan megkésett, összehangolatlan, rövidre se látó. Hol tétova, hol kapkodó. Nem szólva az őszintétlenség nehezen kimeríthető változatairól.

Szégyellem magam, mármint azon megmondók helyében, akik amilyen kitartó igyekezettel maszatolnak egyfelől, olyan sebesen készek a megbélyegzéssel másfelől. Egyszerre rasszizmust és iszlamofóbiát kiáltva. Mindkét esetben nemcsak tévesen, de hamis manipulációval. Az utóbbi menthetetlen. Akkor is, ha ellenirányú, ordas manipuláció kivédése a cél; akkor is, ha önmanipulációval párosul. A rasszizmus tendenciózusan pongyola használata káros. Nyúlós metaforaként megtévesztő, zavart keltő, netán zavaros. Semelyik vallás nem rassz. Akkor sem az, ha netán a vallás és az etnicitás átfedi egymást. Amikor iszlámot mondok, sunyi módon nem egységes vagy kétséges etnikumot értek rajta. De ha történetesen bármelyik etnikum sajátosságaival foglalkoznék, eleve az sem volna rasszizmus. Miként bármilyen intézmény, az összes vallás kritikája (= mérlegelő vizsgálata) indokolt, az eredmény pedig lehet helytálló vagy téves. Ennek eldöntése ugyancsak lehet helytálló vagy téves. Nem tölt el intellektuális élvezettel, ha netán egy (francia) bírósági ítéletre kell hivatkoznom. Akikhez hasonlóan vélekedem, azoknak jogerős papírjuk van róla, hogy nem rasszisták.

Természetesen, nem is iszlamofóbok. A fóbia beteges, kóros félelem, iszony, ami mögött irracionális veszélyérzet húzódik. Jellegzetes tünete a pánikreakció. Rosszullét, erős szorongás, heves szívdobogás, fulladás, szédülés, menekülési kényszer a kiváltó helyzet elől. Igaz, nemcsak tériszony, víziszony, pókiszony stb. létezik, hanem szociális fóbia is, amit társas helyzet, egyebek között idegenek al­kotta cso­port(osulás) vált ki. Nemde bár sajátos esete volna az iszlamofóbia.

„Érthetetlen, hogy a szabadság ellen fordultok. De ha nem tetszik a szabadság, akkor az Isten szerelmére, csomagoljatok össze, és menjetek el! Talán van számotokra a világon valahol egy hely, ahol önmagatok lehettek, őszinték lehettek magatokhoz, és nem mészároltok le ártatlan újságírókat. És ha nem jó nektek itt, mert olyan humoristák készítenek újságot, akik nektek nem tetszenek, akkor azt kell, hogy mondjam, menjetek a picsába!” Az idézet alkalmas, hogy az iszlamofóbiától való fóbia friss tudománya eddig ismeretlen tünettel váltsa ki az ismertet. A tabusítás lép (még meghallani is tilos, nemhogy mondani) a pánikreakció helyébe. Holott a szöveg pontos, kivéve az utolsó szót. A beszélő indulatba jött, amire megvolt minden oka. Ahmed Aboutaleb, Rotterdam muszlim polgármestere fakadt ki így. És ha törölve a zárszót, hűvös fejjel, én mondtam volna? Ideje volna a politikai pszichopatológia gátlástalan művelésével felhagyni.

*

Mi az, amit nem állítok? Fel sem merül bennem, hogy a terrorizmus iszlámspecifikus volna. Azért nem az északír, a baszk vagy az olasz vörös brigádok, meg nem is a perui Fényes Ösvény terrorizmusán időztem el, mert veszélyességük egy ideje bizonyosan nem mérhető az iszláméhoz. Mindemellett az előbbiek virágzásuk legszebb pillanataiban sem alkalmazták a terror nagyon, nagyon emberi formáját. Az eleven emberi bombát. Rutinszerűen férfiakat, atipikusan nőket, még atipikusabban kiskorúakat bevetve.

Nem állítom azt sem, hogy az iszlám egységes volna. Hogy gondolhatnék erre, amikor az igen hamar programozott hasadás a szunnitákat és a síitákat (nem szólva további tagolódásukról) élesen szembeállította. Mai következménye, hogy terroriparuk teljes gőzzel üzemel egymás ellen. A féktelen destruktivitás a veszélyeket hatványozza, hogy ebben is versengve, hol a szunniták, hol a síiták, hol mindkettejük terroristái megtegyék Amerikában és Európában, amit tenni feladatuk.

Nem állítom, hogy a szociális elszigetelődés, a gettósodás, az elidegenedés és a diszkrimináció, vagy akár mélyebbre tekintve, a kolonizáció szót sem érdemel. Huntington két évtizede írt fejtegetéseinek hitelét azzal is növelte, hogy hangsúlyozta Amerika provokáló ténykedését. Nevezetesen a demokráciaexportot, amely, fokozva az iszlám intoleranciáját, a Nyugat teljes elutasításához vezet.  Bezzeg a talpig úriember, de sajnos időközben elhalálozott Szovjetunió! Szerencsére itt a csupaszív Oroszország. Meg a szélen a radikális (már megint) jobb- és az újbal. Van még a remény!

Nemcsak nem állítom, de kategorikusan tagadom, hogy a felvilágosodás csodaszer volna. Nemcsak a muszlim hívő lehet fundamentalista. Ugyancsak az a zsidó/keresztény hívő, amennyiben a Biblia szó szerinti, modern jelenségeket/világképet elutasító felfogását vallja. A zsidó/keresztény fundamentalisták szava azonban manapság alig vagy legalábbis csak pillanatokig hallatszik (ez is sok) a nem fundamentalista zsidó/keresztény hívőkéhez képest. Ez a felvilágosodás, helyesebben mindannak a műve, ami létrehozta. Csakhogy édeskevésnek bizonyul(t). A legkevésbé sem volt képes a múlt században megakadályozni, hogy Európa kétszer is világháborús tűzfészek legyen. Hogy minden korábbi tömeggyilkosságot, minden korábbi pusztítást felülmúljon. Európa már a tizenhatodik században lejátszotta keresztényietlen keresztény vallásháborúit katolikusok és protestánsok között. Ám az első világháborút kiváltó nacionalizmusok mégis úgy működtek, mint valláspótlók, tételes vallásokkal is összefonódva. Majd a két (máshogyan) istentelen világmegváltó ideológia, a bolsevizmus meg a nemzeti szocializmus. Hatalomra kerülve, a békeidő jelentését megcsúfolva, szinte nyomban grandiózus állami terroripart működtettek a saját polgáraik ellen. Majd a vallásháborúk kora megújult. Az illúzióival végleg leszámoló Hobsbawm intése nyomatékos: mindkét szekuláris ideológia vérszomjas vallásként hatott. Mit mondjak? Egyikük sem iszlám találmány. A messianizmus vagy a fogat fogért, szemet szemért meghirdetése sem. A hadüzenet nélküli háború sem. A Pokol valóságos tüze sem. Hadd legyek ez egyszer optimista. Mintha Európa valamelyest túljutott volna rajtuk. A sokat szidott Európai Unió legfőbb értelmeként és érdemeként. Akárhogy, Európa népeinek kereszténységük hangoztatásakor, nem pusztán a kereszténység eredete okán, van mire szerénynek lenniük. Az amerikaiaknak is, jóllehet Európa nekik köszönheti, hogy múlt századi története nem lett még borzalmasabb. Mindennek szem előtt tartásával teszek néhány ígéretet.

Ígérem, hogy ha európai–amerikai zsidó/keresztény terroristák, bibliai helyeket mormolva, szaúdi vagy iráni utasszállító repülőgépeket vezettek volna Rijád vagy Teherán jobbára muszlimokkal teli kiemelkedő épületébe, eszembe sem jutna a terrorizmust ma az iszlámmal összekapcsolni. Azt is megígérem, hogy ha az említettek gyorstüzelő fegyverekkel kaszabolták volna le egy pakisztáni muszlim hetilap szerkesztőit vonalvezetésük miatt, avagy valamelyik indonéz város jobbára muszlimok látogatta kávézóját tartották volna a legalkalmasabbnak, hogy gondosan felszerelkezve felrobbantsák magukat, eszembe sem jutna ma a terrorizmust az iszlámmal összekapcsolni. Megígérem továbbá, hogy ha e mészárlásokat lélekben támogatók (így-úgy rokonszenvezők-képmutatók) aránya az európai–amerikai zsidó/keresztény népesség körében, hogy is legyek politikailag korrekt?, nem lett volna elhanyagolható, eszembe sem jutna ma a terrorizmust az iszlámmal összekapcsolni.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
LXVII. évfolyam, 44. szám, 2023. november 3.
Élet és Irodalom 2024