Föld alatti

VISSZHANG - LIX. évfolyam, 12. szám, 2015. március 20.

Egy apró hírt olvastam arról, hogy a Kossuth téri metrómegálló feletti irodaházat (melyet az újság helytelenül METESZ székháznak nevez) az állam kisajátította, az Országgyűlés Hivatala kapja meg, és egy föld alatti folyosó köti össze a Parlament épületével.

Miért kellene sikoltozni?

Azért, mert a hatalom azt ígérte, hogy csökkenti az államapparátust és az ezzel kapcsolatos költségeket. Most tehát vettek egy 12 227 négyzetméter alapterületű épületet legalább 7-8 milliárd forintért. Építése idején műszaki vezetője voltam ennek az épületnek, jól ismerem. Biztos vagyok benne, hogy az egész belsőt ki kell bontani, mert a mellmagasságig glasal (felülkezelt eternitlap) és felette üveg válaszfalak, a ténylegesen elhasználódott burkolatok, az egész elavult épületgépészeti és elektromos berendezés, az azt eltakaró 12 ezer négyzetméter álmennyezet nem alkalmas már, hogy az Országgyűlés Hivatala kényelmi igényeit kielégítse. Nem is beszélve azokról az infokommunikációs berendezésekről, melyek az építés idején még nem is léteztek, de ma már nélkülözhetetlenek. Annyiszor bírálták a homlokzati megoldást, hogy biztos vagyok benne, azt is „az 1944 előtti összképnek” megfelelően akarják majd átépíteni. Ha mindezt összeszámolom, aligha tévedek nagyot: a már említett 7-8 milliárd forinttal együtt legalább 15-18 milliárd forintba fog kerülni, nem szólva a bebútorozásról és egyéb felszerelésekről.

Azután az a legmegdöbbentőbb, hogy „föld alatti folyosó fogja összekötni a Parlamenttel”. Nem vagyok mélyépítő szakember, ennek költségét nem tudom megbecsülni, azt sem tudni, milyen hosszú lenne az „alagút”. Jó lenne felvilágosítani azokat, akik a fellegekben járnak, de a föld alatt akarnak közlekedni, nincs olyan messze ez az épület a Parlament bejáratától, hogy ne lehetne még esős időben is átmenni a föld felett és gyalog a Parlament bejáratához.

Lehet azt mondani – ahogy ez manapság több témában elhangzik –, hogy ez a költségvetésnek csak ennyi meg ennyi ezreléke. Akik ezt mondják, azokat is fel kellene világosítani, hogy sok kicsi sokra megy. Még akkor is, ha nem az ő pénztárcájukból kell fizetni.

Ez a rövidke hír nem más, mint az annyiszor hangoztatott „urizálás” megnyilvánulása. Mert „urizálni” nemcsak az egyén, hanem az állam is képes. Nem egy példáját tapasztalhatjuk napjainkban.

Van egy Parlament épületünk. Hosszú ideig elfért benne a köztársasági elnök, a miniszterelnök, a parlament egész apparátusa (házelnök, képviselők). Aztán a köztársasági elnök elköltözött a Sándor-palotába, a képviselők a hatalmas képviselői irodaházba, a felére csökkent a képviselők száma, készül a miniszterelnökség a karmelita kolostorba. Célba vették, hogy a Budavári Palota egy részébe is az államapparátus költözik.

Miért kell több tízmilliárd forintért egy újabb, 12 ezer négyzetméteres irodaház az Országgyűlés Hivatala részére? Nem férnek el a Steindl építette palotában?

Magyarázza meg végre valaki tételesen, nem azzal a szlogennel, hogy „nemzetbiztonsági okokból titkosítva van”, hanem őszintén és magyarul, úgy, hogy az adófizető is megértse.

Élet és Irodalom 2024