Észrevétel

Tanulságosnak találom a vitát, amely Gyurcsány Ferenc dolgozata körül fodrozódik. Elsősorban örömteli fejlemény ez, hiszen ha már valaki megint papírra vetette, hogyan látja Magyarországot, az orbáni diktatúra természetét, a demokratikus ellenzék és a pártok helyzetét, fontos, hogy az elemzés tartalmas és korrekt legyen. Az első megjegyzésem látszólag technikai jellegű, de csak látszólag az. Az ugyanis, hogy a megszólaló, vitatkozó partnerek függetlenek vagy valamely párt érdekkörében dolgoznak, politizálnak, az nem lényegtelen körülmény. Hiszen a bármilyen pártelkötelezettség a pártérdek, az érintett párt narrációs keretének elfogadását is jelenti, de legalább valószínűsíti. Másként olvassa az olvasó Madlovics Bálint írását (Nekünk Gyurcsány kell?, ÉS, 2014/37., szept. 12.), ha tudja, hogy a szerző nem fiatal, független elemző, hanem a DK és Gyurcsány egyik versenytársaként politizáló MOMA párttagja, európai parlamenti képviselőjelöltje. (Az ÉS nem tünteti föl, hogy a szerző melyik pártnak a tagja, sőt, egyáltalán, párttag-e. Ha vezető tisztségviselő, akkor ezt a körülményt jelzi – a szerk.) Mert ha akarja a szerző, ha nem, ez ettől a pillanattól nem lehet az ő írói munkásságának részre, hanem a gyurcsányi válaszra adott politikusi válasz. És innentől egészen más megítélés alá esik az írása. Sajnálatos, hogy egyik-másik pártnak dolgozó elemzők, politológusok mostanában szintén rendre elhallgatják megszólalásaikban, hogy messze nem olyan függetlenek, mint amilyennek megszólalásuk hitelességének növelése érdekében mutatni szeretnék magukat. A hírfogyasztó pedig függetlennek lát valakit, aki valójában valamelyik párt foglalkoztatottja. Megjegyzem, alig van olyan – ha van –, aki ne adna tanácsot pártoknak, márpedig aki a politológust fizeti, a vélemény megrendelője is lehet.

A diskurzus két témakör köré szerveződik, nagyjából a Gyurcsány-dolgozat utolsó bekezdésére fókuszálva. Ebből akár arra is gondolhatnék, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke által írt elemzés 90 százalékával mindenki egyetért. A vitatott rész arról szól, hogyan kellene tartós, az Orbán leváltását is realitásként ígérő együttműködésre rábírni a ma erősen töredezett demokratikus ellenzéki pártokat. Olvastam már többféle véleményt, és úgy látom, sokan erőlködnek olyan konszenzus kialakításán, hogy a felvetés jogos, de miért éppen Gyurcsány teszi meg, illetve az sem helyes, hogy éppen most, az önkormányzati választás előtt tesz óvatos, de a választási törvényből adódóan jogos javaslatot.

Kezdjük a Gyurcsány-elemzés időzítésével. Egy párt vagy egy politikus akkor és úgy fejti ki véleményét az ország helyzetéről, ahogy éppen jónak látja. Egyébként meg mikor beszéljünk fontos dolgokról, ha nem a választási kampányban? Talán el kellene rejtenünk azt a véleményünket, hogy Orbán leváltása érdekében mi a demokraták széles körű, állandósult együttműködésében gondolkodunk? A jövőre vonatkozó terv ismertetése annak a bevallása, hogy mi sem vagyunk elégedettek a jelenlegi helyzettel, de jelen körülmények között ennél nem lehetett messzebbre jutni. Választók, most fogadjátok el ezt a helyzetet, de tudjuk és mondjuk, a jövőben ennél többet szeretnénk. Szerintem nem az a baj, hogy Gyurcsány ír, hanem az, hogy ez ideig ő volt az egyetlen. Mondja el mindenki, hogy mit gondol, nemcsak Gyurcsányt vitatva, hanem saját megoldási javaslatait ismertetve. Így messzebbre juthatnánk.

Ami pedig azt a polémiát illeti, hogy Gyurcsány Ferenc elég hiteles‑e ilyen gondolat megfogalmazására, végképp nem értem. A Magyar Köztársaság korábbi miniszterelnökéről van szó, akit még ezen az oldalon álló ellenfelei sem vádolnak azzal, hogy hazáját nem az alkotmányos demokrácia, a szabadságjogok és a társadalmi szolidaritás elvei szerint vezette volna. Az IMF szerint sikeresen kezelte a világválságot, fejlesztette az ország közúti, egészségügyi és oktatási infrastruktúráját. Reformokat indított el, és a mai növekedést biztosító beruházásokat hozott az országnak. Három éve a semmiből, szánakozó, lesajnáló vélekedések közepette létrehozott egy pártot, amelyben szociáldemokraták, liberálisok és mérsékelt konzervatívok dolgoznak együtt Magyarországért, a köztársaságért. A pártnak nincsenek korrupciós ügyei, az összes párt közül a legátláthatóbb gazdálkodás szerint működik. Az ország hétszázötven településén csatlakozott hozzá tízezer párttag. Első önálló választási indulásakor 10 százalékot szerzett az európai parlamenti voksoláson. Az előttünk álló önkormányzati választáson minden megyében és Budapesten is önálló listát állított. Gyurcsány Ferenc és pártja felemeli szavát a civilekért, a szabadságjogokért, a demokráciáért. Képviseli a piacgazdaság és a szolidaritás elvét, szüntelen harcot folytatva a jelenlegi hatalommal szemben. Mit kéne még tenni?

Megkockáztatom, hogy ez a „Gyurcsány jobb, mint Orbán, de azért inkább menjen” álláspont illiberális. Valóban felvethető, hogy kell-e Gyurcsány, amikor az ország több száz településén a DK hol az MSZP-vel, hol az Együtt-PM-mel, hol a MOMA-val, másutt liberálisokkal és több tucat helyi civil szervezettel állított közös jelölteket? Miért indulnak Gyurcsány pártjával több száz helyen más pártok együtt, ha azt gondolják, hogy Gyurcsány többet visz, mint hoz? Mi ebben a logika? A demokratikus pártok tagsága, helyi vezetői döntöttek: Gyurcsányékkal együtt több esélyük van, mint nélkülük vagy ellenükben. Szerintem ez ilyen egyszerű.

Egyébként van-e ma az LMP-n és politikusain kívül olyan politikai képződmény, amely ne lenne köthető Gyurcsány Ferenc munkásságához? Az Együtt-PM vezetője beosztottja volt, az MSZP korábbi és jelenlegi elnöke a beosztottja volt. A Liberális Párt elnöke a beosztottja volt. Az áprilisi voksoláson mindannyian együttműködtek, és közös listán szerepeltek.

Végül annyit tennék hozzá, hogy a vita azért is értelmetlen, mert előbb-utóbb úgy is ki kell találni a szervezett és tartós ellenzéki együttműködés kereteit. Ha tetszik, ha nem. Ebben pedig Gyurcsány Ferencnek is lesz feladata. Hogy mikor és milyen, az majd kiderül.

(A szerző a Demokratikus Koalíció szóvivője)