db

a szerző további cikkei

Lassan rászoktunk arra, hogy a Gödör felé vegyük az esti sétát. Segített ebben a labdarúgó vb és az olimpia is. Néha jobb – gondolkodjunk pozitívan – sokakkal örülni, még ha az itt összegyűlők számára ez inkább afféle sportfüggetlen mosolyfürdő. Akvárium – mondják a bütyökáztatóra. Na de a Gödrön túl is van élet. Az Erzsébet téri park pázsitján önképző csapatok szerveződnek. Vannak itt rezzenéstelen arcú latin táncguruk, akik egy kis erősítőre szambáznak, meg réveteg vízipipázók, akik mellett csillognak a szomszédos élelmiszerboltokból vett tablettás borok, és – ne tovább – izgalmas illatcsóva is száll a bokrok alatt kövülők felől, de hát itt mindenhol nő a fű, sőt house is szól arrébb. Lehetnék-e ennél is reménytelenebb? – kérdezi nevetgélve egy feketére maszkolt arcú lány egy másik naposözvegytől. És ahogy a betonon elérjük a kakastaréj-mezőket – a bordókat, narancs és világos színűeket, hát megmozdul valami, és serény lábkapkodással átavázik előttünk. Kölyökmacskányi. Farka is úgy tizenöt centi. Még innen vagyunk a szerelmi lakatrácson, halljuk a gördeszkások szüntelen csattanásait, és hogy a szökőkút sem szökik már. Sőt talán egész nyáron sem? Remy? – kérdezem bizonytalanul. A ratatouille is beugrik egy pillanatra. Dolgoztam már hófehér rokonaival, így esélye sincs annak, hogy tévedek. Szép szürke; süldőnyi. Jól megvan itt a sült krumplis és mogyorós zacskók maradékain. Minden kuka durranásig. Annyian lehetnek, hogy a nagyok kilökdösték maguk közül, vagy ő is belehallgat ebbe-abba? Afféle érzékeny szubkultúra-követő. Talál egy niche-t, hát megéli?

P. S.: Két nappal később újra láttam őt, vagy valamely nyalka atyafiát, és szinte ugyanott. A kakastaréj-erdők között siklott át a legcsekélyebb stressz nélkül. Patkány! – rikoltották mellettem kevésbé megértőn. Itt is volt egy – hallom a szegélynél sötétlő padról. Akkor van itt valami ebben a városban, ami gyarapodik? A perspektíva jelentős, ahogy a nagy szállodákra nézek. Retteghetnek a középszerű séfek.