Bartók és Ady

Péter László tanulmányából (ÉS, 2006/28.) kiderül: Bartók Opusz 15. című műve 5. dalának szövegét (A vágyak éjjele) Gleiman Wanda, Gleiman Kálmán zólyombrezói orvos leánya írta. A későbbi báró Radvánszky Antalnéval Bartók 1915 nyarán ismerkedett meg, amikor a Besztercebánya környéki falvakban népzenét gyűjtött. Ő fordította magyarra a zeneszerzőnek a Tót népdalok (1917) szlovák szövegeit is.

Bartók 1923-ban Wanda férjének radványi kastélyában hosszabb időt töltött, sőt családi levelezésének tanúsága szerint később is tartotta a kapcsolatot a házaspárral. A báróné 1945 után Ausztráliába emigrált, Bartók-emlékeit az 1915-1928-as évekből már ott idézte föl Bartók, az ember című írásában. Ebből idéz a jeles Bartók-kutató Denijs Dille (1904-2005), "aki nemcsak hazáját, Belgiumot cserélte föl Magyarországra, hanem papi hivatását is a zenetudományra", Bartók et Ady című tanulmányában.

Gleiman Wanda forrásértékű Bartók-emlékezése negyven évvel később, egy hozzáférhetetlen ausztráliai magyar lapban látott napvilágot. Szövege tehát vagy innen kerülhet elő majd egyszer - vagy az eredeti gépirat Denijs Dille hagyatékából, Brüsszelből. Azonnal, mivel hogy ott található. Dille ugyanis, akinek "Bartók életműve iránti kivételes elkötelezettségét a magyar tudománypolitika azzal viszonozta, hogy számos alkalmas magyar zenetudós helyett őt bízta meg a budapesti Bartók Archívum igazgatásával, s aki kutatómunkáját így a magyar állam költségén végezhette, hagyatékát - csalódást keltően - nem a Bartók Archívumra testálta, hanem a brüsszeli Királyi Könyvtárra. Itt pedig egyelőre a hazai kutatók nem férhetnek hozzá. Vagyis végrendelkezésével jelenleg egyenesen hátráltatja a magyarországi Bartók-kutatást."

Fönti sorok írójával, Péter Lászlóval, egykori szegedi professzorommal néhány hete épp szőregi otthonában üldögéltünk, amikor mindez szóba jött. Délelőtt volt még, és én a délutáni géppel mentem épp Brüsszelbe, az EBESZ bizottsági üléseire. Este Robák Ferenc nagykövetünk kérdésére, van-e valamelyik képviselő úrnak, hölgynek valami különleges kérése, rögtön rávágtam: Dille-hagyaték. Kiderült, hogy Bartók-ügyben kitűnő az együttműködés, a nagykövet jól ismeri a könyvtári illetékest.

Ezért tehát ha kedd, akkor ez Belgium: amint az időm engedte, Bálint Vera tanácsos asszonnyal rögtön el is mentünk a Királyi Könyvtárba. Sajnos, már az előjelek sem voltak túl kedvezőek: kitérő határozatlanság, majd határozott lerázás tett pontot a dolog végére. A Dille-hagyatékban beszéltem ugyan a Dille-hagyaték gondozójával, ő azonban kedvetlen megütközéssel vette tudomásul, hogy éppen a Bartók-relikviákban gazdag Dille-hagyatékban keres Bartók-relikviákat egy magyar kutató, és pont nála, a Dille-hagyaték gondozójánál (azt, hogy véletlenül képviselő is az illető deviáns, ott sem becsülik túl sokra).

Hosszas köntörfalazás után - hiszen mégis parlamenti képviselő ez itt, aki kedvesen mosolyog (nem vagyok túl kedves, de most megpróbáltam), plusz nagykövetségi tanácsos meg minden -, szóval egyszer csak mégis megjelent egy név a monitoron: Gleiman Wanda. Hurrá!

Igen ám, de az anyagban meg kéne keresni: jöjjünk vissza holnap. Telefon Péter Lászlónak: megvan! Laptop föltöltve, a tanácsos asszony meg én ugrásra készen - de másnap, kevéssel a megbeszélt idő előtt mégis jön egy telefonhívás: ne menjünk, mert nincs meg, különben se lehet megnézni, azért, mert stb. Különben is mit gondolok: csak úgy bemegyek a Dille-hagyatékba Bartókot kutatni ("cipőt a cipőboltból")?

Nem a budapesti belga nagykövetség kulturális attaséja kedvéért írom (hátha elolvassa és "hazajelenti"), de lehetséges, hogy ma már egy nyilvános romániai közgyűjteményben sem bánnak így a külföldi (magyar) kutatóval. Most már marad a nagykövet "felsőbb kapcsolata", hogyha előkerül.

Filoszoknak írom, mert ez a lényeg, íme tehát kutatási jelentésem: Denijs Dille elhíresült (a Brüsszeli Királyi Könyvtár Kézirattárának külön prospektusban is bemutatott) hagyatéka nincs teljesen földolgozva, ráérnek vele.

Gleiman Wanda nevét a gép azért találta meg mégis, mert a már földolgozott hányadban található az a 13 oldalas, még publikálatlan Bartók-kottakézirat, amihez Wanda asszony saját kezű széljegyzeteket, megjegyzéseket írt. Én ugyan nem ezt kerestem, hanem a Péter László emlegette Bartók, az ember gépiratát, de egyiket sem láthattam. Hogy miért, az titok maradt: tudnak róla, földolgozták, megvan, de nem mutatták meg.

Föntiekből következik, hogy a Királyi Könyvtárban egy publikálatlan Bartók-kotta kézirata bizonyosan megtalálható. Lehetséges, hogy megvan a Bartók, az ember is, de hogy mikor kerülhet elő más, ugyancsak ismeretlen forrásokkal együtt, az a hagyaték "földolgozottsági fokának" függvénye. No meg a készségé.

Aki ott akar kutatni, legyen nálam lehengerlőbb, nyers vagy mézesmázosan furfangos, de mindenképp legyen erős. Persze az is lehetséges, hogy csak arról van szó: megint a tudomány lett a politika áldozata. Mert az valószínű, hogy a politikusokat Brüsszelben se nagyon kedvelik.

Csapody Miklós