SACA

Sacával már mögöttünk volt egy év a seregben, hol máshol, mint Kalocsán. A gimiben alattam járt két évvel, de az egyetemet – itt nem részletezendő okokból – egyszerre kezdtük el. A koleszban egy szobában. A tanév elején vak évfolyamtársunk érdeklődött, magnóra olvasná-e valaki a tankönyveket. Hetente félórát, felosztva egymás között a tantárgyakat. Nekem a pégé, fiatalabbak kedvéért a politikai gazdaságtan könyv jutott. Péntekenként halk kopogás az ajtón, hozta kis kazettáját, ha elkészültem vele, hálásan köszönte. Szobatársam kinevetett, minek azon segíteni, aki más segítségére szorul, oldaná meg egyedül, egyéni szoc­probléma.

Saca most sűrűn szerepel, kvótafórumon bizonygatja, hogy aki segítségre szorul, elvesz tőlünk, ellopja a magyar nemzeti kultúrát, meg ugrik a segély is, a romáké.

A vak fiú ötösre vizsgázott pégéből, lediplomázott, előbb, mint Saca. Lehet, hogy nemmel szavaz.