Fazonok és szezonok

Azt találta mondani a Momentum nevű társaság idejekorán nyugdíjazott egykori elnöke (az ATV-ben), hogy az Orbán-banda leváltásának egyetlen üdvözítő módja az agitációs propaganda brigádmozgalom reaktiválása. A jeles ifjú persze nem ezeket a kifejezéseket használta, talán nem is tudja, mi is az agitáció. Csak mi, valódi kiérdemesültek emlékszünk a mezőgazdasági termelőszövetkezetekbe történő „önkéntes” beléptetés körülményeire. Például Romsics Ignác, a kitűnő történész (és őszinte ember) a Klubrádió szombat délelőtti műsorában azt mondta, hogy a kis falut, ahol nevelkedett, sem a holokauszt, sem ’56 nem érintette meg annyira, mint a téeszesítés. Ez utóbbit érezték tragédiának. Felmenőik sok évszázados szokásait, vágyait, vagyis egész életüket akarták megtagadtatni velük a pesti esztergályosok.

Körülbelül annyi esélyt adok a korábbi Momentum-elnök sikerének, mint amennyi esélyük volt akkor a pesti esztergályosoknak. Semmi sem volt, és Feketének még annyi sincsen, mert a kommunista párt legalább „parasztfazonú” agitátorokat küldött a falvakba. És Fekete nem kifejezetten az a fazon. Ráadásul az ötlet sem eredeti. A többi, magát ellenzékinek feltüntető párt is a vidéki Orbán-hívők meggyőzését és szavazatainak megszerzését tartja a hatalomba kerülés kulcsának. Nekik sem fog sikerülni, akkor sem, ha a Momentumnál jóval több parasztfazont tudnak delegálni a csasztuskatruppokba. A parasz­t(okért folytatott)háborút Orbán megnyerte. Szép teljesítmény, noha csak néhány éve van neki magának kiköpött téeszelnökfazonja. Kádár (prolifazonnal) úgy nyert parasztháborút, hogy a városi (valójában fővárosi) gazdasági és kulturális színvonalat megpróbálta levinni a falvakba. Sikerrel járt. Orbán úgy csinálta, hogy megsemmisítette a városi kultúrát, helyére a folklórgiccset és a dakota közmondások igazságait iktatta hatalomba. Orbán módszerének előnye, hogy csak gyűlöletkeltés kell hozzá, semmi más. Az pedig a legkönnyebb (és a legaljasabb) dolog.

Magukat ellenzékinek definiáló pártjaink vezetői látszólag óriási energiát fordítanak a Fidesz-szavazók átkeresztelésére, miközben – gond nélkül – veszítik el saját támogatóikat. A fővárosiak nagy többsége még 2019-ben is irtózott Budapest téeszesítésétől és az elnök elvtárstól. Befogott orral, csipesszel urnába dobott szavazólappal megválasztottuk a szépségverseny (az előválasztás) győztesét főpolgármesternek. Azt vártuk tőle, hogy megőrzi Budapest szabadságából azt, ami addig maradt. Azt csak a hozzám hasonló álmodozók remélték, hogy újabb kis köröket szabadít föl. Pontosan az ellenkezője történt, negédes szavakon és empátiafölmutatáson kívül semmit sem adtak a városnak a mostani vezetők, viszont azt is átjátszották a téeszelnöknek, amit az előző antidíszpolgárfazon megőrzött. Még ahhoz sem volt bátorságuk (vagy tehetségük), hogy a szabadság (és a kormánytól való elhatárolódás) jelképeit – legalább az ünnepeken – kinyilvánítsák. Budapest fölszabadulását például csak a nácik ünnepelték meg. 

Summa summarum és ceterum censeo: Tisztelt ellenzéki pártok! Nem a vidékkel, hanem a fővárossal kellett volna törődni. Budapest az Önöké volt, de Önöknek köszönhetően már nem a miénk.