A MEG NEM ÉRTETT

PÁRATLAN OLDAL - LXVII. évfolyam, 7. szám, 2023. február 17.

Nem értem a „látványos és akciódús” Petőfi-film meg az Aranybulla sikeres rendező-producerét, amiért a Mandiner című kiadványban az elmarasztaló kritikák miatt bibliai átkokat szór a „hazánkat dollárért elárusító, hangadó balliberális értelmiségi hordára”. Hiszen mióta világ a világ, a zseniket mindig is értetlenség fogadta. Hogy csak a magyar rendező-producerrel egyenrangú Alfred Hitchcockot említsem (tudom, persze, az angol rendező egészen más műfajban utazott): még neki is hosszú évtizedeket kellett várni, míg az Új Hullám két fiatal rendezője – François Truffaut és Claude Chabrol – az ötvenes évek derekán fel nem ismerte tehetségét.

Persze, előfordul, hogy egy nagy alkotóegyéniség ellenségei összefognak, és ellehetetlenítenek egy remekművet. Jó ideig Molière Tartuffe-je is a színműíró irigyeinek lett az áldozata. Nem is értem – hogy ismét filmes példára és megint csak a hazai rendező-producer nagyságához fogható filmrendezőre hivatkozzam –, Billy Wilder 1957-ben miért önmagát okolta a Love in the Afternoon (Délutáni szerelem) amerikai bukásáért. (A rendező úgy gondolta, hiba volt a már idősödő Gary Cooperre osztani a férfifőszerepet.) Pedig ki tudja, lehet, hogy a kommunisták, zsidók, feketék, liberálisok, illetve (ha Billy Wilder a republikánusokkal rokonszenvezett) a demokraták, (ha pedig a demokratákkal) a republikánusok keze is benne volt a dologban.

Élet és Irodalom 2024