Épp most tágul Brooklyn

Sokan megnyilvánultak Orbán Viktor legutóbbi tusványosi beszédének a fajkeveredésre vonatkozó részével kapcsolatban („nem akarunk kevert fajúvá válni” stb.), de szinte mindenki kizárólag a szóhasználattal foglalkozott, a szövegben foglalt gondolatokkal és az azokból adódó következtetésekkel alig. Ezért vártam sokat Szelényi Iván és Mihályi Péter A fajok keveredéséről – komolyan című cikkétől (ÉS, 2022. augusztus 12.), ám a szerzők a cím ígéretére rácáfolva jószerivel csak a faj szó jelentésváltozásait taglalják Arisztotelésztől Darwinig, a XVI. századi Angliától a XIX. századi Amerikáig és a 2015-ös menekültválságig.

Pedig fontos lenne elgondolkodni a fajkeveredés jelenségén, bármelyik szótári jelentésében használjuk is a faj szót, azaz rasszt, kultúrát vagy etnikumot értünk rajta. Sőt ideje is volna végre, hiszen elég régóta hallgatjuk a Tusványoson elhangzott gondolatokat. Például Németh Szilárd 2017-ben gyakorlatilag ugyanezt mondta el: „Soros és az ellenzék az továbbra is, és most már hosszú idő óta ugyanazt szeretné, egy migránsokkal telerakott, nemzetek nélküli Európának a fölépítését”, és Lázár János híres bécsi videójában 2018-ban is arról beszélt, hogy a kerületben, ahonnan tudósít, „fehérek és keresztények csak idős nyugdíjasok vannak, mindenki más bevándorló”. De emlékezhetünk Orbán Viktor 2018-as évértékelőjére is: „Nyugat-Európa bevándorlóövezetté, kevert népességű világgá vált, és Közép-Európától különböző, merőben új fejlődési jövő felé halad. (…) Az iszlám civilizáció (…) a jövőben nemcsak dél, de nyugat felől is kopogtatni fog Közép-Európa ajtaján.” Állítása szerint a brüsszeli, berlini és párizsi politikusok azt akarják, „mi is fogadjunk be migránsokat, és váljunk mi is kevert népességű országokká. (…) Már évekkel ezelőtt meghirdették a Soros-féle embertípus kitenyésztésének programját, (…) a Homo Sorosensust, ami magyarul annyit tesz, Soros-féle embertípus.”

A lakosság kevert fajúvá tétele, Európának egy új embertípussal való benépesítése egyáltalán nem új gondolat: a Soros-terv a – meglepően ritkán emlegetett – Kalergi-terv adaptációja. A Kalergi-terv egy összeesküvés-elmélet, mely talán nemsokára ismertebbé válik, ugyanis könyv jelenik meg róla A Kalergi-terv. Európa jövője – Európa halála címmel. Azt, hogy ki írta a könyvet, még nem közölték, de a bevezető tanulmányokat Maleczki József, Szakács Árpád és a korábban Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadójaként, nemrég pedig Kásler Miklós miniszter tanácsadójaként működő Tóth Gy. László jegyzi. A kötet még nem kapható, várhatóan szeptember 14-én kerül a boltokba, de már előrendelhető a könyvterjesztőknél. A Libri például így hirdeti: „A kevert népességű Európa gondolatát nyilvános programként Coudenhove-Kalergi gróf fogalmazta meg az 1925-ben megjelent Gyakorlati idealizmus című kötetében. Tervei szerint Európa egyetlen államba szervezve, népeit sötét bőrű ázsiai és afrikai keveredéssel összeolvasztva, nem maradhat tovább fehér bőrű népek otthona, ekként véve elejét annak, hogy itt még egyszer nemzetállamok jöhessenek létre.”

Az Átlátszó alapos cikke szerint a Gyakorlati idealizmus című könyvben a következő olvasható: „A távoli jövőben az ember hibrid lesz. A mostani rasszok és kasztok áldozatul esnek a távolságok és az előítéletek legyőzésének. A jövőben megjelenő eurázsiai-
negroid fajta külsőleg az ősi egyiptomiakhoz lesz hasonló, a népcsoportok közötti sokféleséget felváltja a személyiségek közötti sokféleség.” Ezt azonban Richard von Coudenhove-Kalergi, az európai egységgondolat harcosa nem elérendő célként, nem tervként, hanem a távoli jövőre vonatkozó jóslatként fogalmazta meg. Az erre a gondolatra épített Kalergi-terv azért összeesküvés-elmélet, mert feltételezi, hogy vannak hatalommal bíró személyek és szervezetek, akik és amelyek arra szövetkeztek, hogy Kalergi jóslatát fondorlatos és álnok módon valóra váltsák.

Ám nem Kalergi volt az egyetlen, aki akkoriban a fejkeveredésről elmélkedett. A Gyakorlati idealizmussal egy időben, 1925-ben jelent meg a Mein Kampf, melyben Hitler azt írja, hogy Franciaországban „az elnégeresedési folyamat olyan rohamléptekkel halad előre”, hogy ha „Franciaország fejlődése a mai keretek között még háromszáz évig tartana, akkor a legutolsó frank vérmaradvány is kiveszne ebből az európa-afrikai anyaországból. Ehelyett hatalmas település keletkeznék, a Rajnától le egészen Kongóig, amelyet a folytonos vérkeveredés következtében előálló alacsonyabb rendű faj népesítene be.”

Vagyis már jó egy évszázada sokan felismerték, hogy a rasszok és kultúrák keveredése felgyorsult, és egyre nagyobb mértékben átalakítja világunkat. De mi ez a folyamat valójában? Arról van szó, hogy az emberek a háborúk, a bizonytalan és fenyegető társadalmi helyzet, a munkalehetőség hiánya, a természeti katasztrófáktól sújtott környezet, az éhezés, a szegénység elől elvándorolnak a fejlett világba, ahol az elöregedő társadalmakban valakinek el kell végeznie a munkát? A migráció a világnak valamiféle betegségtünete, és ha sikerülne orvosolni az eredendő bajokat, akkor mindenki szépen, nyugodtan maradna ott, ahol van, és megszűnne a „fajkeveredés”? A rasszok és kultúrák keveredése elhárítandó rendellenesség? Úgy gondolom, ennél sokkal mélyebbre ható folyamat zajlik: az emberiség jelenleg alapvető változáson megy keresztül.

Azt, hogy miről is van szó, talán könnyebb megérteni, ha felfigyelünk arra a tévedésre, mely az MTA Elnökségének – ki nem mondva, de nyilvánvalóan – a tusványosi beszéddel kapcsolatban kiadott nyilatkozatában olvasható: „Az ember hosszú idő alatt kialakult különböző rasszainak egyike sem magasabb vagy alacsonyabb rendű, mint a másik, és keveredésük egyidejű az emberiség történetével.” A mondat első része tökéletesen igaz, a hitlerista fajvédőkön kívül senki nem vitatja. A hiba a szöveg végén van: a rasszok keveredése ugyanis nem egyidős az emberiség történetével.
Ó, nem, dehogyis! Az emberi faj története legalább 200 ezer éves, de az első nagyrassz – a negroid – csak 120 ezer évvel ezelőtt alakult ki, az europid és a mongoloid nagyrassz fejlődése pedig csak 60 ezer évvel ezelőtt vált külön. Történetének kezdetén az emberiség évek tízezrein át teljesen egységes volt, és ez azt jelenti, hogy a rasszok létezése az emberi fajnak nem eredendő sajátossága. A rasszok úgy alakultak ki, hogy a Homo sapiens egyes csoportjai elvándoroltak a faj kialakulásának helyéről, mely minden bizonnyal Kelet-Afrikában volt. Az emberiség kirajzása során a faj szinte az egész földet benépesítette, és az egymástól távol került csoportok, melyek között a kapcsolat megszakadt, eltérő körülmények között, más-más módon fejlődtek tovább. A rasszok kialakulása annak a következménye, hogy az emberiség széttagolva élt a földön.

Csakhogy a közlekedési eszközök fejlődésével, az utazás tömegessé válásával, a telekommunikáció megjelenésével és robbanásszerű terjedésével az emberiség széttagoltsága egyre inkább megszűnőben van. Nézetem szerint az ipari forradalommal elkezdődött az emberiség újraegyesülésének korszaka. Woody Allen Annie Hall című filmjében a kamasz fiú nem akar leckét írni, mert azt olvasta, hogy a világegyetem tágul, és így már semmi értelme, úgyis minden szét fog esni. Az anyja szerint viszont Brooklyn nem tágul, úgyhogy tegye csak a dolgát. Az olyan folyamatokat, melyeknek üteme sokszorosan meghaladja a történelmi léptéket, általában tényleg nem kell figyelembe venni a napi események értelmezésekor. Ám most kivételes időt élünk: a szemünk előtt ér véget egy százhúszezer éve tartó folyamat, melyet azért nem látunk tisztán, mert túl közelről, sőt belülről nézzük. Fennmaradhatnak-e a rasszok és a különböző kultúrák, ha kialakulásuk és létük oka, előfeltétele, az emberi faj széttagoltsága és a távol eső embercsoportok izoláltsága megszűnik? Kivonhatja-e magát egy nép, egy ország a rasszok és kultúrák keveredésének folyamatából, tehet-e úgy, mintha izoláltan élne a világ többi részétől? Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy ez lehetetlen. Mégis sokan szeretnék hinni, hogy megvalósítható, mert a világ változása félelemmel tölti el az embert: ami ismerős volt, lassan eltűnik, ami előttünk áll, idegen. Ezt is József Attila fogalmazta meg a legtökéletesebben: „mint szorongó kivándorlókra, ránk is úgy vár az új világ”. Az emberiség nagyszerű alkotásokra képes, de aminek már nem veszi hasznát, azt elejti és továbbhalad, hogy újabb nagyszerű dolgokat alkosson helyettük, olyanokat, amikre épp akkor szüksége van. Jól tudjuk, hogy az emberiség története során gazdag kultúrák, egész népek és nyelvek tűntek el úgy, hogy szilánkos emlékeiket is alig lehet megtalálni a föld alatt. Nehéz elfogadni, hogy jelenlegi világunk nem valamiféle végeredmény, megőrzendő és konzerválható állapot, hanem csak egy örök változási folyamat egyetlen pillanata. Nehéz elfogadni a változást, mert azt, hogy mit veszítünk vele, közvetlenül érzékeljük, de azt, hogy mit nyerünk, talán csak a következő nemzedékek érthetik meg.