SZDSZ

VISSZHANG - LXVI. évfolyam, 9. szám, 2022. március 4.

Most volt az utolsó csepp, telt be a pohár!

Többedszerre hallom, valakinél kizáró ok, hogy hajdan SZDSZ-es volt. Néhány embernél nem hiányos, hanem hiányzó a legújabb kori magyar történelem minimális ismerete.

Az SZDSZ a rendszerváltás egyik – ha nem a legfontosabb – pártja. Kicsit heterogén volt, de mindegyik részére büszkék lehettek. Egyrészt volt a szocializmus valódi ellenzéke (Demszky, Kis, Magyar, Hodosán, Pető), ők anyagi, sőt fizikai biztonságukat is kockáztatták korábban, az „ötvenhatosok” és özvegyeik (Göncz, Vásárhelyi, Mécs, Halda), a szegényekkel valóban foglalkozó Solt (SZETA). Göncznek most volt évfordulója – az Isten nyugosztalja azokat, akik csak tiszteletet, elismerést érdemelnek. Szóval tagságuk sokkal inkább indoka az elismerésüknek, mint kizáró ok.

Erre miket olvasok az utóbbi időkben? Göncz, Bálint „Gazda”, most Iványi esetében vétóalap lett.

Az, hogy nem értem, kevés, képtelen vagyok felfogni, miről is beszélünk, beszélnek.

Idetartozik, Róna jelölése számomra elfogadhatatlan. Nem ismételném meg a remek szakemberek (Király, Simor, Békesi) véleményét, minden szavuk igaz! Amit képtelen vagyok megérteni, miért fogadta el percek alatt az Összefogás a módosítást egy tökéletes jelölttel szemben. Olyan párt javaslatára, amelyik folyamatosan szabotálja az együttműködést.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 6. szám, 2024. február 9.
LXV. évfolyam, 40. szám, 2021. október 8.
LXV. évfolyam, 27. szám, 2021. július 9.
Élet és Irodalom 2024