Tudatmódosítás mesterfokon

Az álhírek hatásának tudományos igényű kutatásáról Böcskei Balázs és munkatársainak színvonalas beszámolója jelent meg áprilisi számukban (Böcskei Balázs–Hajdu Nóra–Vasali Zoltán: Az álhírek és kutatásuk iparágáról, ÉS, 2020/15., április 9.). Ehhez fűzött később kiegészítő megjegyzéseket Vicsek Ferenc (Nemzeti agymosoda, ÉS, 2020/26., jún. 26.) Mindkét tanulmány nagy felkészültséggel mutatta be a fenyegető méretűvé duzzadt jelenség veszélyeit és a rendelkezésre álló védekezési lehetőségek korlátait, mégis indokolt hiánypótlásnak tekinthető Böcskei Balázs és Német Szilvi írása (Szigorú apák sikerei a politikában, ÉS, 2020/27., júl. 3.), amiben felhívják a figyelmet arra, hogy a valóságos veszély nem csupán a hírek valóságtartalmában, azok hitelességében rejlik, hanem azok közlési módja, kifejezési formája, az alkalmazott kommunikációs technika is alapvetően befolyásolja a kívánt hatás elérését.

A tájékoztató hírközlés amúgy is – viszonylag rövid idő alatt – alapvető átalakuláson esett át. A politikával kapcsolatba hozható híradások inkább kísérleti próbálkozásoknak tekinthetők, amiket aztán gondos, alapos közvélemény-kutatás alapján addig módosítgatnak, amíg megnyugtató visszajelzéseket tudnak elérni. A mára kialakult kommunikációs gyakorlatból lassanként kikopott a klasszikus értelemben vett ideológia is, a helyét mozgósító erejű jelszavak (hívószavak), tudatmódosításra alkalmas metaforák, szimbólumok vették át. Aprólékos gondossággal olyan sztereotípiákat alakítanak ki, amelyekben az információ a kibocsátó szándékai szerint formált jelentést vesz fel.

A politika innovatívan kialakított és meggyőző hatékonysággal alkalmazott tudatmódosító technológiájának tudományos feldolgozása jelentős késéssel indult meg. A heidelbergi egyetemen filológiai doktorátust szerzett Joseph Goebbels már a harmincas években tökéletes formában alkalmazta a direkt megnevezések helyett a közvélemény agymosásával elfogadtatott metaforákat és az általa kialakított, széleskörűen befogadott metanyelvet. Kiválóan értett a kognitív nyelvészet által jóval később szabályokba foglalt mentális tér kialakításához, amiben elvész a jelentés elsődlegessége, a szavak értelmezése beszéd közben folyamatosan formálódik, és a befogadás attól függ, hogy a létrehozott mentális terek között milyen megfeleléseket sikerül létrehozni.

A tudomány késedelmével kapcsolatban azért nem hagyható figyelmen kívül az, hogy a jelenség alapjai korábban sem voltak ismeretlenek. Arisztotelész két és fél évezreddel ezelőtt Poétika című művében a költőt szerzőnek, alkotónak is minősítve írta: a metafora a szó más jelentésre való áttétele – a jó metaforák használata a hasonló vonások felismerésén alapul, amit megtanulni nem lehet, ahhoz tehetség szükségeltetik. Quintilianus, J. Soskice, Nietz­sche is részletesen foglalkozott a metaforák természetével, majd korunkban George Lakoff és Mark Johnson fogalmazta meg, hogy a nyelv egésze nem ábrázolja a valóságot, hanem ehelyett erős metaforák sorozata jelentkezik a megismerés minden egyes lépésénél. A teljes folyamat első része a valós információk átvitele az idegi ingerekre, azt követi az idegi ingerek mentális képekké alakítása, befejezésül a mentális képek szavakba fordítása történik gondosan megválasztott metaforák alkalmazásával. A vezető metafora a képi kifejezések domináns osztálya, aminek alapján kialakul egy metanyelv, ami akkor működik, amikor a beszélők beillesztik szellemi tartalmukat (érzések, vélekedések, gondolatok, intelmek, fogalmak) szavak, kifejezések, mondatok formájába.

A megfelelően előkészített hallgatók, olvasók képesek kibontani a metanyelvbe csomagolt mentális tartalmat. Michael J. Reddy PhD nyelvész a nyelvi közösségben és azon kívül folytatott vitákban a metaforikus nyelv fontosságára hívta fel a figyelmet. Lakoff szerint a legtöbb embernél különböző időpontokban változik a két alapvető metafora hatása, ennek tudatában a politikai beszéd ezekre hivatkozva szólít fel a konzervatív (domináns kormány) és a liberális (csak a veszélyes befolyástól óvó hatalom) metafora közti választásra, és sürgeti az általa preferált elfogadását. Számos eklatáns példa kínálkozik a kognitív nyelvhasználat alkalmazására a megvalósított rendszerek ideológiai álcázásának gyakorlatából, ezek közé kívánkozik Lakoff briliáns elemzése is: Understanding Trump a Trump-jelenségről.

Az ideológiák szerepe valóban lassanként elenyészett. Az eredetileg a társadalom működtetésére vonatkozó eszmék egységes elméleti rendszerét jelentő ideológia szónak idővel háromféle, felismerhetően elkülönülő értelmezése alakult ki. A gyakorlati alkalmazásban olyan, tömegeket mozgósító manifesto volt, aminek lobogó zászlai alatt lelkesült tömegek álltak valamely hatalomra törő képződmény szolgálatába. Ilyen lehetett volna a marxizmus is, amire Lenin a bolsevik rendszert alapozta. Más lapra tartozik, hogy a gyakorlat, főleg a visszarionovicsi módszerek következtében, aligha vált hasonlíthatóvá a londoni könyvtár magányában, a szocializmus álmáról szőtt igékhez – a gyakorlat átértelmezte az eredeti szöveget, pragmatikus alkalmazását a bekövetkezett tények igazolására kényszerítették. Ez az elhaló változat aktív vagy mozgalmi ideológiának nevezhető. Viszont helytálló definíció­nak tekinthető valamely jelenség, mozgalom, rendszer eszmeileg felismerhető ismérveinek tudományos igényű kutatások alapján összeállított meghatározása. A harmadik értelmezést világra segítő, gyökeres változás annak következménye, hogy a hatalom megszerzésének és megtartásának precízen kidolgozott technológiája Goebbels, Finkelstein és mások körmönfont tevékenysége következtében másodrendűvé tette még az alkalmazott, a gyakorlati szándékokhoz idomított ideológiát is. Putyin példája mutatja, hogy a kíméletlenül hatékony technológiával létrehozott hatalmi rendszert hogyan próbálja rég feledésbe merült, egyébként agymosáson kívül már semmire sem alkalmas eszmékkel utólag alápolcolni, életben tartani. Ivan Ilyin a cári rendszer hű ideológusa, emigrációjában Hitlert és Mussolinit dicsőítette műveiben, 1953-ban teljes ismeretlenségben hunyt el. A fasiszta filozófust Putyin fedezte fel és használta saját eszmerendszerének megalapozására. 2005-ben díszsírhelyre telepítette, majd a michigani egyetemről elhozott műveit is kiadatta. Nagy hatású gondolkodóként emlegeti, írásait az államapparátus tagjainak osztogatja, szemmel láthatóan a megszerzett hatalom utólagos támogatásához igyekszik valamiféle eszmei alapot kreálni. Ez a mesterségesen életre keltett ideológia határozza meg azt a mentális teret, amiben a putyini hatalom működteti propagandagépezetét és – mindeddig – látható sikerrel tudja befolyásolni a közvéleményt, ami a kétes módszerekkel lebonyolított választások eredményeiben is tükröződik.

A tudatosan kialakított mentális térben a közvélemény befolyásolásának körültekintő alapossággal kidolgozott technológiáját Goebbels doktor mesterfokon, sajnálatosan katasztrofális sikerrel vezette be. A sikeres példán felbuzdulva egyre többen vették át módszereit, közöttük a naponta kiadott, néhány egyszerű szóból formált, rövid, könnyen érthető és megjegyezhető, az idegrendszerben szinte észrevétlenül rögződő mondatok sűrű időkö­zön­kénti ismétlését a monopol kormánymédiában. Emlékezetes archív fotó ábrázolja, amint születésnapján személyesen osztogat rádiókat az embereknek. Rövid idő alatt 10 millió készülékkel Németország rendelkezett a legtöbb, egy lakosra jutó vevőkészülékkel a világon, megtetézve a köztéri hangszórók ezreivel. Ez az intenzív agymosó technika folyamatosan fejlődött olyan mesterek közreműködésével, mint Finkelstein és kortársai, mígnem végre felkeltette a tudomány szakembereinek az érdeklődését is, és egyre növekvő számban láttak napvilágot tudományos igényességgel megfogalmazott elemzések. G. Lakoff, M. Johnson és mások újabb szakágat hoztak létre, a kognitív nyelvtudományt. Kimutatták, hogy a politikai propagandában addigra széleskörűen alkalmazott kognitív szemantika alapja az a felismerés, hogy az emberi gondolkodás jellemzője a metaforikusság, amelynek révén egy kevésbé megfogható, elvontabb dolgot konkrétabb, ismertebb, érthetőbb jelenség alapján konceptualizálunk. A sűrűn ismétlődő szókapcsolatok pedig egy idő után értelmüket vesztve, üresen, mechanikusan rögződnek a tudatalattiban. (Karácsony=alkalmatlan, több médiumon, óránként többször ismételve.)

Korunk történéseinek hatására a lingvisztika egyre fontosabb kutatási célpontjává vált a metafora, ami elsősorban a fogalmak, és nem a szavak jellemző tulajdonsága. Funkciója nem korlátozódik csupán művészi vagy esztétikai célok szolgálatára, hanem bizonyos fogalmak megértését segítheti. Rossz szándékú kezekbe kerülve viszont mérhetetlen károkat okozhat romboló társadalmi sztereotípiák kialakításával, a tudatosan alkalmazott metaforák mögé rejtett aljas indulatok indukálásával. Az, hogy valamely közleményt milyen kerettel (frame) írnak le, milyen címet vagy kommentet rendelnek hozzá, nagymértékben befolyásolja a befogadóban kialakuló véleményt vagy cselekvési aktivitást. Gondoljunk csak az azonos tartalmú közlemények címében feltűnő különbségekre a hatalomhoz változatos formában viszonyuló sajtótermékekben. (Harari széles körű érdeklődést kiváltó nézeteit ilyen címmel tartotta hatásosnak a közvélemény figyelmébe ajánlani az egyik kormányhű sajtótermék: Melegházasságban élő izraeli sztártudós inspirálja mostanában Orbán Viktort.)

A mára általánossá vált kommunikációs/propagandatechnológia alkalmazói a Moral Politicsszal ellentétben már nem törekszenek a tárgyilagos távolságtartás látszatára sem. A tudományos álcát öltő közlemények igyekeznek a fontosabb politikai kérdések saját szempontból „helyes” metaforáit népszerűsíteni és az eltérő nézeteket „rossznak” bélyegezni, ezzel céljaiknak megfelelő, lehetőleg társadalmi méretű sztereotípiákat létrehozni.

A kognitív nyelvészet kezdetei a 70‑es évekre tehetők, abban az időszakban jelent meg az elmélet két fő, alapvető munkája, G. Lakoffé Women, Fire and Dangerous Things és R. Langackeré Foundations of Cognitive Grammar címmel. Az USA-ban kibontakozott új tudományág szembehelyezkedik a strukturalista elméletekkel, elsősorban a generatív nyelvészettel. A nyelvet holisztikusan szemléli, a szemantikának központi szerepet juttat. A nyelvet nemcsak statikus, szerkezeti jellegű tudásként kezeli, hanem annak műveleti jellegét is hangsúlyozza.

A kommunikációban egyre többek által alkalmazott kettősség a kognitív nyelvészet meghatározása szerint a konceptuális/kognitív metafora egy eszmének vagy konceptuális domainnek kifejezése más domain meghatározásaival – tudatosan alkalmazott gyakorlat vagy a célratörően összegyűjtött tapasztalatok alapján. A tudatban összekapcsolódó metaforákat G. Lakoff, M. Johnson, R. W. Gibbs, G. Fauconnier és számos társuk a XX. század második felében (nagy késéssel!) százával megjelent és sok ezer helyen idézett tanulmányaikban, konferenciák, eszmecserék hosszú sorában publikálták.

Lakoff könyve, Ne gondolj az elefántra! címen magyarul is megjelent 2006‑ban. Egyetértek Vicsek Ferenccel: egy biztos: a jobboldalon megértették, mi van abban (és a korábban összegyűlt, tengernyi tudatformáló tapasztalatban), amint azt nap mint nap számtalan példa bizonyítja.