Nem érdekel

PRÓZA - TÁRCATÁR - LXIV. évfolyam, 27. szám, 2020. július 3.

A Füvészkertből át lehetett volna sétálni hozzánk, és nincs ebben semmi metaforikus, konkrétan ez volt a helyzet. A klinika petyhüdt kertje és a vörösingesek tanyájának titkos zugai között egy régi gyerek, aki még a nyitott gangok lekvároskenyér-ízű világában serdült, tudta volna, merre forduljon. De, még egyszer mondom, ennek semmi jelentősége. Mint ahogy az is csak véletlen egybeesés, hogy a Gogol utcai lakásunk, ahol a szövegkönyv ősét írtam, abban a házban volt, melynek a pincéjében Fábri legendás filmjének forgatásához – a hatvanas évek legutolján – berendezték az öltözőket. Mártuska, a szomszéd özvegyasszony, rátarti, eredeti lakó, ’57-ben költözött az akkor épült házba, és úgy mondta: – A szenes pincében lakott a kis Nemecsek! – Anthony Kempet ott spriccelték izzadt homlokúra, mélyen hallgatott benne a nyolcadik kerületi zsidó fiú, csupa kisbetűvel, magyar hangja Ősz Róbert. Néztem Mártuskára másnaposan, a vígszínházi premiert követő októberi reggelen újságolta el ezt, lágy, zselatinos kedvességgel a hangjában, mintha régóta jóban lennénk, pedig addig a köszönésemet se fogadta.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
Élet és Irodalom 2024