Toll és bilincs

VISSZHANG - LXII. évfolyam, 7. szám, 2018. február 16.

Vásárhelyi Mária Sajtókamara: kandírozott korbács című dolgozatában (ÉS, 2018/6., febr. 9.) az újságírás jövőjét tárja az olvasók elé. Pontosan idézve a diktatórikus rendszerek magatartását a sajtóval szemben. Minthogy jómagam is a tollforgatók táborába tartozom, közelről látom az eseményeket. Mindenképpen érdekes, hogy az újságíró-kamara ötletének megvalósítását a választások idejére időzítette a kormány. Mondjuk a cél egyértelmű: legyen egységes, a hatalmat éltető média a következő ciklusban. A vidék bekebelezése már megtörtént, az ottani lapok dicsőítő struktúrában működnek. Ily módon a falusi vagy tanyasi emberek elé torz képet festenek a jelenről. A nagy fegyvertény azonban az, hogy a kiadók és a náluk dolgozó újságírók fennmaradását a kamarai tagsághoz köti. Amennyiben ez nem valósul meg, egyenes az út az ellehetetlenülés felé. A különböző kedvezmények ígérgetésével szintén csalogatni próbálják a leendő tagokat. A létrejött erőcentrum aztán kényelmesen figyelheti a szakma minden rezdülését. És akik ezt követően is a függetlenség mellé állnak, azok napi szintű nehézségekkel találják majd szembe magukat. A külsős újságírókról nem beszélve. Eddig sem volt könnyű a munkájuk a megjelenést illetően, ezután pedig már egyszerűen hadat kell viselniük. Az önkormányzatok tulajdonában lévő helyi lapok viszont érintetlenül maradnak, mert a jelentős részük fideszes vezetés alatt dolgozik. Náluk nincs miért beavatkozni, azt írják, amit mondanak nekik. Mindezek után a sajtó szabadsága menthetetlenül a szakadék mélyére csúszik, vastagon tükrözve a pártállami időket. A halovány reménysugarat csupán a megfelelő anyagi feltételekkel rendelkező független kiadók jelentik majd. Hiszen ott a kormány akarata csukott ajtókat talál. Hogy ez az állapot meddig fog tartani, azt a mai politikai viszonyokat tekintve képtelenség megjósolni. Ám egy valami biztos: még bilincsben is fogni kell a tollat.

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 27. szám, 2022. július 8.
LXVI. évfolyam, 19. szám, 2022. május 13.
LXIII. évfolyam, 21. szám, 2019. május 24.
Élet és Irodalom 2024