Visszanézve

Kitűnő interjút készített Rádai Eszter Tarr Bélával. Az ÉS múlt heti számában (2018/2., jan.12.) „...ki-ki elszámolja majd magával...” címmel megjelent beszélgetésben szóba került az is, hogy „mi volt az értelme mindannak, amit negyven éven át létrehozunk.” „Talán volt pár év – vagy csak pár pillanat? –, amikor reménykedhettünk” – véli az újságíró, és Tarr Béla így reagál: „Volt pár év, innen visszanézve egy másik korszak, amikor lehetett abban hinni, hogy olyan lesz az ország, amilyenre mi csináljuk. És ez így is történt, legalább ebben a hitünkben nem csalatkoztunk: az ország olyan lett, amilyenre mi formáltuk. Nem mondhatjuk, hogy ezt valaki más baszta el, ezt mi basztuk el. Úgy, ahogy van, közösen, tíz millióan.”

Szerintem ilyen röviden és lényegre törően még senki nem tudta leírni Magyarország elmúlt évtizedeinek történetét a felujjongástól a lezüllesztésig. Az jutott eszembe, milyen fantasztikus lenne, ha Tarr Bélának ebből a nagyon egyszerű „storyboardjából” forgatókönyv készülne, és a „világgá ment” világhírű rendező megajándékozná hazáját egy történelmi filmmel. Hosszú lenne, persze, és kétrészes. Az első a múltról szólna, a második a jövőről.

Úgy képzelem, hogy az első rész végén a sokszereplős játék legjelentősebb kulcsfiguráját láthatnánk; az eredetileg demokratának tanult politikai fenegyereket, akit ebben az epizódban fél-ázsiai fejedelemként éppen királlyá koronáznak a budai Várban. Jelen van a teljes udvartartás, jelen vannak államfők, közjogi és egyházi méltóságok, sápadt szövetséges diplomaták Európából, vidám új szövetségesek Despotámia nagyon keleti vidékeiről, van hadseregnyi nemzetközi forgatócsoport, van fanfár, díszlövés, hatalmas éljenző néptömeg, amely ökörsütésre és lármás jókedvű vigasságra készül a Szentháromság téren.

A kamera lassan lefelé fordul; a vár aljában gyülekezik egy másik tömeg, és – mintegy véletlenül – közeliben látunk egy fiatal, rokonszenves arcot. Az illető mond valamit a mellette állóknak, de nagy a zaj, alig lehet érteni. Talán azt mondja: „Másodszor nem baszhatjuk el.”

Itt a vége a képzeletbeli film első részének.

Feszülten várom a másodikat.