A negyedik pecsét

PRÓZA - LXI. évfolyam, 51-52. szám, 2017. december 20.

Lajtosról néhány évvel ezelőtt megállapította a pszichológus, hogy kártyafüggő. A felesége vitte szakemberhez, mert Lajtos elpókerozta egy éjjel a vadonatúj autójukat. Lajtos akkor megígérte a feleségének, hogy soha többé nem nyúl kártyához. De persze ezt ő sem gondolta komolyan, és az asszony se hitte el. Együtt kell élniük a férje szenvedélyével, mondta a pszichológus Lajtosnénak, a férje gyenge jellem, nemigen hiszem, hogy valaha is leszokik a játékról. Lajtos nem szokott le a kártyáról, de megpróbált sokkal kevesebbet játszani. A tiltott szerencsejátékhoz a partnereket az interneten szerezte be. Leginkább az „ötlapos pókert” kedvelte, amit a westernfilmekből ismert.

Azon a télen Lajtos már hetek óta nem játszott. Aztán egy nap megérkeztek az elvonási tünetek. Remegett a keze, feszült idegállapotba került, és nem tudott aludni. Hiába altatózta be magát este, hajnalban már felébredt, teste izzadságban úszott, és a négy bubi táncolt körülötte. Inni kezdett, de ez sem segített. Pár napos küzdelem után megadta magát. Az interneten keresett partit.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 49. szám, 2023. december 8.
LXVII. évfolyam, 49. szám, 2023. december 8.
LXVI. évfolyam, 51–52. szám, 2022. december 22.
Élet és Irodalom 2024