LUKÁCS SZOBRA

PÁRATLAN OLDAL - LXI. évfolyam, 49. szám, 2017. december 8.

Kéthly Anna politikusi pályájára és szellemi örökségére emlékeztek a Friedrich Ebert Alapítvány rendezvényén történészek és politikusok. A meghívott, többségükben fiatal politikusok nem voltak túlságosan tájékozottak a témában, ezért a moderátor kérdéseire válaszolva igyekeztek másra terelni a szót.

Így tett Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja is, aki azt hangsúlyozta, Kéthly Anna csakugyan megérdemelne egy köztéri szobrot, szemben Lukács Györggyel, aki szerinte nem. Ha kormányra kerülnek, lendült bele Ungár, személyesen fogja megakadályozni a szoborállítást, mivel Lukács érdemtelen erre „annak alapján, amit tudok róla”.

Ami nem lehet túlságosan sok, hiszen az is hiányzik belőle, hogy Lukács Györgynek igenis van szobra Budapesten. Ez év tavaszáig a Szent István parkban állott, ekkor a kerületi jobbikosok javaslatára eltávolították onnan, és ideiglenesen az alkotó, a Kossuth-díjas Varga Imre kertjében helyezték el. Ennyit a szoborról.

Más kérdés, hogy egy kormányra készülő fiatal politikus nem képes különbséget tenni a nemzetközileg ma is elismert filozófusi életmű és a népbiztosi szerepvállalás között. Annak alapján, amit tud róla.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
Élet és Irodalom 2024