A halál utáni élet

A Sziveri-fotók

FEUILLETON - LXI. évfolyam, 48. szám, 2017. december 1.

Nem előzmények nélküli Sziveri képvilágának beavatott módú képviselete. A Puskin utca egy megformált hagyományt követett. 1994-ben Mátis Lívia szerkesztésében és Baráth Ferenc tervezésében a Kortárs Kiadónál napvilágot látó Sziveri János minden verse is utalt már arra a gazdag és igényes, a képző- és fotóművészet új fejleményeivel rokonságot tartó, s a vajdasági könyv- és folyóirat-kiadásra többnyire jellemző képmívességre, amely hatása alatt nem kizárólag a költő, képzőművész, szerkesztő Sziveri értékvilága formálódott ki. Mindennek kimutatható a hatása Sziveri közszerepléseinek szcenírozottságára, irodalmi megnyilvánulásai performalitására és létezése vizuális dokumentálódására. A verskollekció tipográfiájának, a könyvmű képiségének kialakítója a szintén vajdasági Baráth Ferenc grafikus, aki avatott ismerője a költő élettereinek, a költői életmű képvilágainak és a fényképanyagnak. Elképzelése szerint valósult meg a gyűjtemény: a kötetek szerint fejezetekké rendeződő verseket az első megjelenés idejéhez kötődő felvételek egészítik ki. Valamennyi részt egy teljes oldalas, 3-4 képből összeállt és az egyoldalas, Sziverit centrumba helyező fotó vezeti fel. Dormán László, Dudás Szabolcs, Grencsó István, Lábass Endre fényképei hol portrék, hol pedig életképek. Beállított pillanatképek véletlenül sem szerepelnek. Az utolsó, a szerző által ugyan autografizált, de a kezéhez nem került kötetnek, az 1991-es Magánterületnek az anyagát a farkasréti temetés képi emlékei vezetik föl.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.

Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően SMS-sel, bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 14. szám, 2017. április 7.
LXI. évfolyam, 13. szám, 2017. március 31.
LX. évfolyam, 44. szám, 2016. november 4.
Élet és Irodalom 2017