Városi napsütés

MŰBÍRÁLAT - TÁRLAT - LXI. évfolyam, 47. szám, 2017. november 24.

(Az Urban Positive című kiállítás megtekinthető a Latarka Galériában november 30-ig)

Az augusztusi Magán Metropoliszok című tárlat tulajdonképpeni folytatásaként idén másodszor látható a város fogalma köré tematizált csoportos kiállítás a Latarka Galériában. Igaz, folytatás helyett talán az ellensúly lenne jobb kifejezés, hiszen míg a nyári tárlaton szereplő munkák és művészek főként a város kietlenségét, a benne lakozó fizikai és mentális veszélyeket, az emberek tömeges jelenlétének nyomasztó hangulatát és az ebből következő, menekülő magányt, valamint a fogyasztói társadalom túlzásainak baljós hatását, ilyenformán az urbánus élet kritikáját fogalmazták meg, most megérkezett a felmentő alakulat Urban Positive címmel. Ezúttal is több, szám szerint négy művész munkáiból válogat a kiállítás, eltérő egyéniségeket, szemléleteket és anyaghasználatot felsorakoztatva a várost és az urbánus létet mint pozitívumok forrását hangsúlyozó koncepció frontvonalába.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 47. szám, 2023. november 24.
Élet és Irodalom 2024