Jelen idő időn kívül

Várady Róbert képeihez

GALÉRIA - LXI. évfolyam, 47. szám, 2017. november 24.

Várady Róbert metafizikus festőként most a valóságról elmélkedik, realisztikus, ám nem realista, álomszerű, ám nem szürreális képekben. Magányos alakok haladnak nem létező, soha el nem érhető célok felé, hajléktalanok ülnek üres térben, az ürességben. Ruhájuk, arcuk mai, ám ők maguk időn s téren kívüliek. Hideg, szenvtelen a környezet, s maguk az alakok is szenvtelen pontossággal ábrázoltatnak. Két alak ül egymás mellett, talán szegények, talán nincsenek is. Másik három, jól öltözött személy mobilozik. Mintha csak a Mátrix egy jelenetét látnánk. Itt vannak vagy az Eredet egyik filmrészletében? Ők azok? Kik ők? Megfejthetetlen.

Várady úgy teremt metafizikai légkört alakjainak, hogy közben egy pillanatra sem „festi át” a valóságot. Csak hozzáad vagy elvesz. Színeket ad hozzá, teret vesz el. Alakjainak karaktere akár egy androidé, miközben nyúzott, megfáradt vagy kisimult, jól ápolt arcok. Nem e világiak.

 Van-e közünk hozzájuk? Mit mondanak nekünk, mit mond róluk Várady? Észreveszi a köztünk járó időn kívüliséget. Amikor elfelejtkezünk arról, hogy mi magunk is láthatóak vagyunk, pedig akik körülvesznek, azok számunkra észrevétlenek. „Azt látni, amit mindenki láthatna, de senki se lát.” (Paul Valéry). Várady talán ezzel próbálkozik, ezt üzeni képeivel nekünk.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 2. szám, 2024. január 12.
LXVII. évfolyam, 32. szám, 2023. augusztus 11.
LXVI. évfolyam, 32. szám, 2022. augusztus 12.
Élet és Irodalom 2024