LELKIISMERET

PÁRATLAN OLDAL - LXI. évfolyam, 45. szám, 2017. november 10.

A Magyar Hospice Alapítvány igazgatója november 2-án elkeseredett és tanácstalan hangon tárta a nyilvánosság elé, hogy már csak néhány hétre maradt pénzük, és mivel nem tudják fenntartani az ellátást, hamarosan be kell zárniuk a fekvőbeteg részleget. Segítséget kértek az EMMI-től, s néhány nap hezitálás után ennek teljesítésére ígéretet kaptak.

Néhány hónapja ebben az intézményben töltötte élete utolsó napjait idős sógornőm, a gyors és kegyetlen betegség ágynak döntötte, majd elragadta. Lenyűgözött és máig könnyeket csal a szemembe az a példátlan, önzetlen, önfeláldozó emberség, amellyel az ott dolgozók betegnek és hozzátartozónak egyaránt elviselhetővé tették ezt a drámaian emberi helyzetet, és ahogyan segítettek az elfogadhatatlan elfogadásában. Megértettem, és egy életre megtanultam: kevés olyan emberi csoda létezik, mint a hospice.

Ezért is most a szégyen és a tehetetlen düh a torkomat szorítja. „Isten kegyelmének megnyilvánulása, hogy Magyarország élén ma egy keresztény, hitvalló kormány áll” – hazudta az egész ország arcába Orbán Viktor. Neki és lelkész miniszterének dolga lenne mindennap arra is gondolni, hol és hogyan fognak majd a szeretteik, a szeretteink egyszer „elköszöni”. Akkor hivatásszerűen segítenék az ilyen intézmények munkáját, folyamatosan, a társadalmi felzúdulás ösztökéje nélkül.

Köszönöm a társadalom lelkiismeretének a felzúdulást!

Élet és Irodalom 2017