„Ébredjetek, még nem késő”

November 6-án, hétfő délután e jelszó jegyében különös gyászmenet, fekete ruhás néma tüntetők serege vonult végig Varsó belvárosán a Tudomány és Kultúra Palotájától a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) Nowogrodzka utcai székházáig. Itt, Varsó szívében, a Sztálin-barokk felhőkarcoló tövében gyújtotta fel magát október 19-én Piotr Szczęsny 54 éves vegyész, a „szürke ember”, ahogy hátrahagyott búcsúleveleiben beszél magáról, a hétfői rendhagyó tüntetés az ő gyászmenete volt. Mert bár eszméletlen állapotban kórházba szállították, tíz nap múlva meghalt. A média által sokáig csak Piotr S.-ként emlegetett férfi ugyanis egyértelművé tette, hogy az aktussal a lengyel szabadság és demokrácia, a jogállam két éve szisztematikusan folyó kormányzati leépítésére kívánta felhívni a figyelmet, cselekedetével nem is csupán Jan Palachra, az 1968‑as Prágai Tavasz eltiprása után a Vencel téren magát felgyújtó egyetemistára hivatkozva, hanem a Palach tettét hónapokkal megelőző lengyel Ryszard Siwiec áldozatára is. Siwiec, ez a vidéki kisvárosban dolgozó könyvelő, ötgyerekes családapa annak idején a csehszlovákiai megszállásból részt vállaló lengyel pártvezetés ellen tiltakozva gyújtotta fel magát. Éspedig Gomułka pártvezér jelenlétében, százezres tömeg előtt a legnagyobb varsói stadionban zajló aratóünnepség alkalmával, tettét a hatóságoknak mégis sikerült bagatellizálni és eltitkolni, annyira, hogy Palach valószínűleg nem is hallott róla.

Piotr Szczęsny aktusa oly döbbenetes volt, hogy nemcsak a Kaczyński-féle hatalmat csapta arcul, de a lengyel társadalom ellenzéki fele is zavarba jött tőle. Napokra volt szükség ahhoz, hogy a társadalom magára ébredjen, hogy egyáltalán felfogja, mi történt, amibe nyilván belejátszott a „szürke ember” tragikus halálhíre is, de nem kevéssé Agnieszka Holland megszólalása is a legnépszerűbb civil internetes portál, az OKO.press oldalán. Holland, az élvonalbeli filmrendező, az Európai Filmakadémia elnöke nemcsak művészként ismert könyörtelen kérdéseiről, hanem publicistaként is. Ráadásul rendezői diplomáját a Prágai Tavasz idején a cseh fővárosban szerezte, és 2013-ban prágai felkérésre Jan Palachról többrészes televíziós filmet forgatott. Itt most mégsem szakértőként kíván hozzászólni e lélektanilag is, társadalmilag is rendkívül kényes kérdéshez, hanem kora valóságára érzékenyen reflektáló emberként, ahogy mindig is tette, úgy érezve, hogy amit egyszer meglátott, azt a nyilvánosság előtt nem hallgathatja el. Ezért kényszerült valamikor emigráció­ba, ám ezért övezi mindmáig különös figyelem megszólalásait. Nem beszélve arról, hogy a magyar olvasónak nyilván külön tanulságot is tartogat, hisz miközben előszeretettel figyelünk – az ismert közéleti és politikai párhuzamok folytán – Lengyelországra, ez a hír alig érte el a magyar média ingerküszöbét. 

 P. A.