Képrobbanás

Kopasz Tamás munkái elé

GALÉRIA - LXI. évfolyam, 43. szám, 2017. október 27.

Szinte felrobban a kép. Eruptív élményként jelennek meg Kopasz Tamás vásznai, papírmunkái a néző előtt. Kopasz évtizedek óta használja ezt a dinamikus, gyakran a tassizmus kereteit is szétfeszítő kifejezésmódot. Függőleges sávok mint lávaömlés vagy vízesés zúdulnak lefelé a kép alsó szélei felé, néha megtörnek egy középső, gomolygó ellenerő hatására. Kopasz zenei indíttatású, gyakran zenére is készülő művei a szürkék ezer árnyalatát, majd az azokba kapaszkodó lilák, okkerek, sárgák sávjait használja fel képépítési céljaira. Olaj, akril, tus keveredik a felületen, teszi még energikusabbá a felbomló formákat.

A detonációk, melyek ecsetmozdulatok révén, komoly fizikai és szellemi erőkifejtés nyomán keletkeznek, világokat takarnak el, mögöttük, alattuk talán egy békés idilli lét nyomai láthatóak, de mint a száguldó láva a termékeny földet, úgy perzselik fel és tüntetik el Kopasz színkötegei a mögöttes tartományokat.

A zenét említettem, s valóban, Concerto grossók – régi barokk zenekari művek – diadalmas fanfárai, kürtjei és dobjai kísérhetnék Kopasz Tamás képi világát, no meg az a free jazz létérzés, melyet zenekaraival maga is átél, szaxofon- és gitárhangjai segítségével.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 2. szám, 2024. január 12.
LXVII. évfolyam, 32. szám, 2023. augusztus 11.
LXVI. évfolyam, 32. szám, 2022. augusztus 12.
Élet és Irodalom 2024