A KOLDUS ÉS A BANKÁR

PÁRATLAN OLDAL - LXI. évfolyam, 42. szám, 2017. október 20.

Egy öreg koldus egykor úgy próbált pénzt kérni Mátyás királytól, hogy rokonának nevezte magát.

„Felséges királyom – hajladozott a koldus –, szánj meg egy nagyobb összeggel, hiszen mindekttőnknek Ádám és Éva volt a közös apja, anyja, így hát végeredményben testvérek vagyunk.”

Adott manapság egy gazdag bankár, aki azzal hárította el a vagyonára és a rokonainak aránytalan mértékben juttatott jövedelmekre, hitelekre, kölcsönökre utaló gyanúsítgatást, hogy kijelentette: „neki mint hívő embernek 7,5 milliárd rokona van, minden ember, aki a Földön él”. A hatalmas szám miatt ezért mindennek nem lehet alapja. Mindkét esetben szerepel a közös ősökre való utalás, a végkövetkeztetés azonban más: a koldus azt szerette volna elérni, hogy – az egykori jereváni rádió szavaival élve – neki osztogassanak; a szóban forgó úr pedig azt, hogy – bár a valóban nagyszámú közvetlen rokonsága egy részének sikereit a rábízott anyagi eszközökkel egyengette – lehessen gátat szabni annak, hogy ők, a rokonság, névazonosság ellenére, dolgozhassanak Magyarország felemelkedéséért. Nem is javasolná, hogy törvényt kezdeményezzen bárki arról, hogy bizonyos névvel rendelkezők ne pályázhassanak európai uniós forrásra, ne kapjanak bankhitelt, ne vehessenek céget – nyilatkozta a 24.hu portálon.

A király csak egy árva fillért adott a kéregetőnek, és azt mondta: „Menj csak Isten hírével, te jó ember, és ne zsörtölődj, mert ha minden testvéredtől annyit kapsz, mint tőlem, nemsokára te leszel a legvagyonosabb úr a földkerekségen.” Mi pedig azt állítjuk, ha az illető bankár nemcsak magának és szűkebb rokonságának, hanem valamennyi rokonának csak árva fillérnyi jövedelmet, hitelt, ösztöndíjat, EU-s pénzt biztosítana, rövidesen a legszegényebb ember lenne az egész földkerekségen. Ezt nem kívánhatjuk. Ezért az igazságos Mátyásnak csak azon szavait tolmácsolhatjuk neki: „Menj csak Isten hírével te jó ember!”

A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 48. szám, 2017. december 1.
LXI. évfolyam, 41. szám, 2017. október 13.
LXI. évfolyam, 37. szám, 2017. szeptember 15.
Élet és Irodalom 2024