ZACI A REFINEK

PÁRATLAN OLDAL - LXI. évfolyam, 37. szám, 2017. szeptember 15.

Rohamosan növekedik a Magyar Református Egyház világi vagyona. Nem olyan régen kapott félmilliárd forint értékben két telket lelki gyakorlatos ház építése céljára a Felhő utcában a Svábhegyi Református Gyülekezet, melyhez a kormányfő is tartozik.

Most a Magyar Királyi Központi Zálogház épülete került a MRE birtokába. A Lónyay és a Kinizsi utca sarkán álló hatalmas ház – alapterülete 4500 négyzetméter, 280 helyiség található benne – korábban a Catalonia Hungary Kft. tulajdonában volt. Szálloda céljára akarták hasznosítani a százhúsz éves, klinkertéglás homlokzatú, neogótikus stílusú épületet, ez azonban meghiúsult, mivel a Miniszterelnökség 2017. április 7-én egyedi műemléki védettség alá helyezte. Ezek után a Miniszterelnökség elővásárlási jogát érvényesítve – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. keretéből – három és fél milliárd forintért megszerezte a némileg leromlott, de még mindig impozáns épületet. A napokban derült ki, hogy az új gazdák a magyar reformátusok lesznek.

A reformáció fél évezredes emlékévében látványosan gazdagodik a Magyar Református Egyház – a magyar kormány végtelen kegyelméből.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
Élet és Irodalom 2024