Hontalanná vált levéltár

PUBLICISZTIKA - LXI. évfolyam, 35. szám, 2017. szeptember 1.

Megdöbbentő a közöny a XX. század második felének történeti emlékezetét képviselő iratanyag sorsával szemben, lesújtó látni a kormány cinikus nemtörődömségét, amelyet az érintett levéltárosokkal és történészekkel szemben tanúsít. Az első megrázkódtatást a 2015 őszén hozott 1837/2015. (XI. 24.) számú kormányhatározat okozta, amely szerint az Országos Levéltárnak át kell adnia a Szentháromság téri (azaz Hess András téri) épületet a Nemzetgazdasági Minisztériumnak. Az épület átadása része a Budai Várnegyed kormányzati negyeddé való átalakítására irányuló Nemzeti Hauszmann-tervnek. A Horthy-korszakkal folytonosságot vállaló Orbán-kormány gazdasági minisztériumának új helyéül azt az épületet szemelte ki, amely Horthy pénzügyminisztériumának otthont adott. Azt is elrendelte, hogy az épületet eredeti állapotában kell helyreállítani.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 38. szám, 2017. szeptember 22.
LXI. évfolyam, 36. szám, 2017. szeptember 8.
Élet és Irodalom 2024