Zecharja ébredése

PRÓZA - LXI. évfolyam, 32. szám, 2017. augusztus 11.

Igazság szerint Zecharjáról, az Abija rendjéből való papról ő maga is csak annyit tudott elmondani, amennyit a Mesterétől hallott. Azt meg sohase merte megkérdezni tőle, hogy neki ugyan milyen forrásból származnak az információi, mert azért annyit már akkoriban is lehetett sejteni, hogy alig maradtak fönn róla hitelesnek tekinthető följegyzések. Nem mintha utána akart volna járni bárminek is. És ha őszinte akart lenni magához, valójában a választ nem is szerette volna hallani, mert elég volt a Mester szava bizonyságnak, hogy úgy higgyen el mindent neki szó szerint, ahogyan azt elébe tárta. Mert az erős és igaz hit nem kíván bizonyítékot, hiszen a hit maga sem más, mint a remélt dolgok bizonyossága.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.

Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően SMS-sel, bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 34. szám, 2017. augusztus 25.
LXI. évfolyam, 9. szám, 2017. március 3.
LX. évfolyam, 22. szám, 2016. június 3.
Élet és Irodalom 2017