Horatiana

(Hadifogságban, 1946)

FEUILLETON - LXI. évfolyam, 28. szám, 2017. július 14.

Amiben Horatius az augustusi aranykor költője lett, az éppen alapvető mondanivalója: az elmúlás. A pillanat megragadásának mámoros öröme egész költészete, intés, hogy teljesen éljünk át minden percet, mintha se előtte, se utána nem volna semmi, egyetlen vágy, hogy egy pillanatában a teljes élvezetnek, az életnek egy csúcspontján sikerüljön megállni, s ezt a pillanatot örökké merevíteni. De ha mindenki azt hitte is, hogy a pillanat örökké tart, ha az augustusi béke addig nem ismert boldog önfeledésében minden római úgy érezte is, hogy most itt van az aranykor, ahol már nem múlik az idő, és nincs többé Változás, a költő messzebb látott. Akit Apollo vezet, annak épp ez a legsúlyosabb ajándéka az istentől: a legnagyobb, legteljesebb pillanatnak is felismerni pillanat-voltát. S ezért lehetett Horatius az augustusi aranykor költője, az elmúlás költője. A pillanat tovalebben, s mögötte sötét árnyékok leselkednek. Ahogy Scipiónak Karthago romjain, a római hadi dicsőség tetőpontján, úgy tárult fel Horatiusnak a pax Augusta legteljesebb pillanataiban a lefelé vezető út, mert már felfelé nem vezethet. Ezért lett az aranykor költője az elmúlás költője.

Ha a cikket végig szeretné olvasni, a regisztrációt követően egy 508 forintos emeltdíjas SMS elküldésével néhány percen belül megteheti. A részletekről az előfizetési információk oldalán lehet olvasni, az SMS egy héten át hozzáférést biztosít a legfrissebb számhoz és a teljes archívumhoz.

vagy
A szerző további cikkei

LI. évfolyam 33. szám, 2007. augusztus 17.
XLIX. évfolyam 37. szám, 2005. szeptember 16.
Élet és Irodalom 2017