ABSZOLÚT REKORD

PÁRATLAN OLDAL - LXI. évfolyam, 26. szám, 2017. június 30.

A nemzeti konzultáció mind a hat kérdésében elsöprő többség, 99 százalék erősítette meg a kormány álláspontját, amelynek lényege az ország szuverenitásának védelme – közölte a Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján, írta a szegedma.hu. Tabi László, a Ludas Matyi egykori főszerkesztője, aki magát nem igazán tartotta matematikazseninek, az 1930-as években több munka nélküli társával együtt jelentkezett az egyik hazai bank statisztikusi állására. Az összegyűlt pályázóknak mindössze egyetlen írásbeli kérdésre kellett válaszolniuk, hogy a 21, az hány százalék? Egyedül Tabit vették fel, válasza a 100 százalék volt. Kormányunk, közel 1 milliárd forintos ráfordítással, mintegy 8 millió nemzeti konzultációs kérdőívet küldött ki a magyar lakosságnak. Orbán Viktor, az Országgyűlésben már korábban beszámolt arról, hogy a nemzeti konzultáció lezárult, és véleménye szerint ez volt az eddigiek közül a legsikeresebb. Orbán ezután felidézte a korábbi konzultációkat, megemlítve, hogy eddig 1 millió 141 ezer volt a rekord, most 1 millió 680 ezren küldték vissza a kérdőíveket. Az Index szerint hozzátette még, hogy ez abszolút rekord: „Nem állítom, hogy az egyetértés valaha is 100 százalékos lehet. Szabad társadalomban ez aligha képzelhető el. De lehet olyan erősségű, hogy a magyar nemzet és nép álláspontjának tekinthető.” Mivel a kiterjesztett határidő ellenére, a kormány állítása szerint is csak a kiküldött 8 millió kérdőív 21 százaléka érkezett vissza, bármilyen okból figyelmen kívül hagyni annak a maradék 79 százaléknyi, 6,3 millió magyar állampolgárnak az állásfoglalását, akik nem küldték vissza a kérdőíveket, egy szabad társadalomban aligha képzelhető el. 

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 5. szám, 2024. február 2.
LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
Élet és Irodalom 2024