NEM MAFFIAÁLLAM!

PÁRATLAN OLDAL - LXI. évfolyam, 24. szám, 2017. június 16.

Soros György nem kevesebbet mondott, mint hogy Magyarországon maffiaállam működik – jelentette ki a 90. kormányinfóhoz illő felháborodással Lázár főminiszter, hozzátéve: nem a magyar állam, hanem „a Soros György által pénzelt szervezetek” voltak azok, amelyek az elmúlt években nem tartották be Magyarországon a törvényeket, nem vállalták az átláthatóságot, vagyis maffiaszerűen működtek.

Azt nehéz lenne cáfolni, hogy a civil szervezetek működésének fenti minősítése nettó hazugság. Ha ugyanis minden úgy történt volna, ahogy Lázár mondta, már régen megvalósult volna a Németh Szilárd Fidesz-alelnök által még januárban belengetett eltakarításuk.

Számomra inkább más az érdekes: a miniszter és nyilván a kormány számára miért épp most volt a „maffiaállam” kifejezés ennyire sértő, hogy minden magyar nevében visszautasítsa? Négy évvel ezelőtt ugyanis nem tapasztaltam ilyen reagálást, amikor megjelent A Magyar polip – A posztkommunista maffiaállam című tanulmánykötet első része, főszerkesztője és egyik szerzője Magyar Bálint szociológus, egykori szabad demokrata kultuszminiszter volt. A mű megjelentetésében közreműködött számos ismert, többnyire liberális jogász, szociológus, gazdasági szakértő. Ezt követte 2014-ben és 2015-ben egy-egy újabb kötet további elemzők bevonásával.

Az akkori csendet szerintem az magyarázta, hogy a tanulmányokat kormányoldalról jobb volt elhallgatni, mert nyílt vita esetén az emberek szélesebb köre elgondolkodott volna a leírtakon. Ha azonban maga az ördög mondja azt, amit korábban már oly sokan állítottak, ráadásul Brüsszelben kiáltja világgá, lehet magunknak kikérni, sőt újra a magyar nemzet vesztét akaró pénzügyi spekulánsról és az általa támogatott civilekről beszélni, valamint végeláthatatlanul migránsozni.

Így működik hát a bennünket minden fronton megvédő, becsületes kormánytöbbség, ahogy azt Pintér Sándor belügyminiszter mondta saját magáról még 1998-ban: 1996-ban a lóversenypályán történt gyilkossági kísérlet helyszínén látták az akkor főrendőr Pintért, aki ottani szerepét próbálta a televíziónézőknek megmagyarázni, szerintem nem túl sikeresen.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
Élet és Irodalom 2024