Tények, a kereteken kívül

VISSZHANG - LXI. évfolyam, 23. szám, 2017. június 9.

Hetek óta zajlik egy vita az Élet és Irodalom 2. oldalán. Gervai András egy Somlay Artúrról szóló korábbi írásában (Valaki Európában, ÉS, 2017/18., máj. 5.) megemlítette, hogy Balázs Béla, miután 1945-ben hazatért moszkvai emigrációjából, háttérbe szorítottnak érezte magát itthon.

Gervai szerint (Mit mondanak a tények?, ÉS, 2017/21., máj. 26.) Balázs tagja lett a Művészeti Tanácsnak, de ennek kevés szerep jutott a filmelfogadás hosszú folyamatában. A filmgyárban művészeti tanácsadó, de javaslatait rendszeresen visszautasítják. Kinevezik a Filmtudományi Intézet vezetőjének, de maga az Intézet a főiskolán belül működik, Balázsnak csekély a jogköre. Az önálló Színház- és Filmtudományi Intézet csak 1957-ben jön létre (Balázs Béla 1949 májusában meghalt). 1945-től órákat ad a főiskolán, de tanári kinevezésére az 1948–49-es tanév márciusáig várnia kell. Előadásokat tart Prágában és Rómában, de a budapesti főiskolának nem kinevezett tanára. (Ez rejlik a Hamar által emlegetett korlátlan utazási lehetőségek mögött: inkább ott tartson előadásokat.) Igaz, 1949-ben megkapta a Kossuth-díjat.

Egyetértek Gervaival. És ami szerintem a legfőbb: Balázs Bélának a bécsi, majd berlini emigráció alatt németül megjelent könyvei, A látható ember (Bécs, 1924) és A film szelleme (Halle, 1930) életében nem jelentek meg magyarul. Az a két könyv, ami híressé tette a német nyelvterületen és Európa-szerte (például Olaszországban, erről tudok), 1958‑ban jelent meg először magyarul, de ekkor sem hiánytalanul. További hat fejezet csak a későbbi kiadásokban látott napvilágot (Gondolat, 1961, Palatinus, 2005). Verseket, meséket, drámát és válogatott filmesztétikai írásokat, műfordításokat publikálhatott hazatérte után, de éppen ezt a két könyvet nem.

Hamar Péter (A tények mást mondanak, ÉS, 2017/20., máj. 19.) szerint „azokat a pozíciókat, amiket magáénak szeretett volna, rendre a másik moszkovita, Hont Ferenc kapta. Hogy miért, pontosan kimutatható, de ennek ismertetése nem fér egy vitacikk keretei közé.” A tények makacs dolgok – írja Hamar, de ebben a rövid írásában két tény említése nem pontos: Hont Ferenc nem „moszkovita” volt, hanem itthon élt a háborús években. A másik: „Az egyébként hiú, türelmetlen, szakmai tekintélyével hivalkodó Balázs üldözöttnek, háttérbe szorítottnak érezte magát?” Az író jellemének ez a fajta minősítése idetartozó, fontos tény?

És ha pont ez nem fér a keretek közé, akkor miről is vitatkozik Hamar, miközben a kiinduló cikk egyébként nem Balázs Béláról, hanem Somlay Artúrról szólt?

A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 47. szám, 2017. november 24.
LXI. évfolyam, 42. szám, 2017. október 20.
LXI. évfolyam, 37. szám, 2017. szeptember 15.
Élet és Irodalom 2018