Mellékszál

VISSZHANG - LXI. évfolyam, 22. szám, 2017. június 2.

Az ÉS hasábjain kisebb vita bontakozott ki a Szocialista Párt Botka-féle szlogenje („Fizessenek a gazdagok”) körül (Gerő András: Könnyed kommunizmus, ÉS, 2017/12., márc. 24. és Székely Gábor: „Könnyed kommunizmus”, ÉS, 2017/14., ápr. 28.). A fő témához csupán annyi hozzászólnivalóm volna, hogy nekem szimpatikusabb a tartalmilag emettől nem messze eső „Igazságosabb Magyarországot!” jelszó, mert ebben nincs explicit fenyegetés, márpedig az ilyesmi ma hiánycikk.

Ezúttal csupán Székely Gábor cikkének egyetlen mondatával szeretnék vitába szállni. „A magántulajdon (...) – írja – az olyan tulajdon, amely alkalmas, sőt, az emberi alkotó géniusz mellett, azt alkalmazva, egyedül alkalmas arra, hogy új értéket és így akár extraprofitot teremtsen annak, akinek a birtokában van. S ezek a kevesek. Németül úgy hívják: das Kapital.” Majd hivatkozik is Marxra, akitől a tőkével kapcsolatos tudását állítólag szerezte.

Én abba a nemzedékbe tartozom, amelyik az egyetemen – szakjától függetlenül – polgazdot is tanult (ifjabbak kedvéért: politikai gazdaságtan), de azon kívül is érdekelt a dolog, szóval, én is olvastam Marxot, ezért le merném tenni a nagyesküt: olyat, hogy a tőke (ráadásul egyedül az) alkalmas, hogy új értéket teremtsen, Marx le nem írt, sőt, aki ilyet vagy hasonlót állított, vitriolos jelzőkkel illette. Értéket, új értéket Marx szerint az emberi munka és csakis az emberi munka képes teremteni, és ezt mellesleg, néhány évezredig tőke megléte nélkül (noha pár évszázadon át magántulajdon viszonyai között) tette. A tőke lényege ugyanis nem az, hogy felhalmozott vagyon, hanem hogy bérmunkával (és bérmunkással) áll szemben, szóval, egyfajta viszony.

Ami az extraprofit ügyét illeti, szerzőnk, azt hiszem, itt is – hogy is mondjam – pongyolán használja a fogalmat. Az extraprofit ugyanis nem egyszerűen nagy profitot jelent, hanem olyat, amit a tőke tulajdonosa úgy nyer, hogy a többieknél olcsóbban jut hozzá az élő és holt munkához, vagy termékének, különlegességénél fogva, a konkurenciánál magasabb árat szabhat. Ebben kétségtelenül szerepet játszhat az „alkotó géniusz”, amennyiben a tőkésnek volt szerencséje kellő időben a munkát olcsóbbá tevő találmányt vásárolni, vagy új, a piacon egyedülálló árucikkel lefőzni a konkurenciát, de megfelel az is, ha (esetleg néhány politikus megvásárlásával, kisebb helyi háborúk eredményeként) sikerül áthelyeznie a termelést olyan országba, ahol a munkaerő ára az otthoninak a töredéke.

Persze, értem én a törekvést, hiszen nem egyedül szerzőnknél bukkan fel manapság: nem szabad elriasztani a kis-, közép- és nagytőkéseket a szocialista párttól, különben megette a fene, hiszen túlnyomórészt belőlük áll, de főképp belőlük él a politikai osztály, azok pedig, akiknek érdekében a szocialista pártnak – elvben – működnie kéne, nemigen törekszenek felé, fenntartását pedig kiváltképp nem vállalnák, és nem is igen tudnák.

Ennyit a mellékszálról.

A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 44. szám, 2017. november 3.
LXI. évfolyam, 36. szám, 2017. szeptember 8.
LXI. évfolyam, 16. szám, 2017. április 21.
Élet és Irodalom 2017