Schiele szélsőségei

GALÉRIA - LXI. évfolyam, 20. szám, 2017. május 19.

Ha csak azt vesszük, hogy Egon Schiele (1890–1918) papír alapú munkái közül összesen százhatvan válogatott gouache festményét, akvarelljét és rajzát hozta össze Klaus Albrecht Schröder igazgató-kurátor a bécsi Albertina, valamint osztrák és külföldi köz- és magángyűjtemények tulajdonából, ez a reprezentatív tárlat már akkor is megér egy látogatást. A rendező elképzelése szerint a magányos művész és a társadalom, valamint a falakra függesztett páratlan œuvre és kora földhözragadt realitása közötti kontrasztot a térben lebegő óriás fotográfiák hangsúlyozzák.

A mindössze évtizedes életmű valamennyi szakaszát bemutatják, az ifjúkori zsengéktől a korai halála előtti, utolsó skiccekig. Stílusfejlődése a naturalizmustól, szimbolizmustól az impresszionizmus kései fázisáig követhető, nem utolsósorban a Wiener Werkstätte és a Jugend­stil reá gyakorolt, döntő hatásáig. Választott példaképe az ünnepelt festőfejedelem – Gustav Klimt – volt, de nála a rajz csak másodlagos szerepet játszott jobbára allegorikus piktúrája mellett, mint ötletrögzítés, terv és előzetes vázlat, viszont Schielénél a grafika önállóvá és az olajképekkel egyenrangúvá vált. Alig húszévesen, már 1910 táján kialakult másokéval összetéveszthetetlen, egyéni stílusa, a teljesen semleges háttér ellentéteként a figurák és tárgyak kontúrjainak erőteljes hangsúlyozásával, többnyire szecessziós dekorativitással. Klimt idealizáló témavilágával szemben Schiele drámaiságát a rusztikus szerkesztés mellett az olykor sötét kolorit is tovább fokozza. Az esztétizáló szépség helyett szívesen hangsúlyozta a taszító vonásokat, a normális mellett a patologikust is kutatta, hogy az álságos prűdséget meg a nyárspolgári morált a vérbő erotikával provokálja. Az olyan tabuk döntögetése mellett, mint a kiskorúak vagy az azonos neműek szexualitása, átmenetileg háttérbe szorultak bizonyos szakrális vonatkozásai, gondoljunk itt csak a bizánci ikonok ihlette V-alakú ujjtartásra vagy a Fin de Siécle életörömöt habzsoló fényűzésével szemben a szerzetesi szegénység propagálására, félig meztelen és legfeljebb rövid inget vagy durva barátcsuhát hordó, magányos vagy páros férfifiguráinak hosszú sorával. Csak a legújabb kutatások tárták fel, hogy 1912–1918 közötti, ún. allegorikus művei csoportjában az olyan patetikus címadású kompozíciók – mint a Megváltás, Áhítat vagy Az igazság feltárása –, a XIII. századi „spirituálisok”, illetve Assisi Szent Ferenc tanaival szembesült mélyrehatóan. Festő barátja – Albert Paris Gütersloh – feljegyzése szerint: „A kevés valódi művész között Schiele a valóban jóságos kevesek közé tartozott.” Másik kortársa – Johannes Käfer – 1946-ban Schiele „színtiszta jóságát, a teremtmények iránti franciskánus szeretetét, valamint hamisítatlan szerénységét” méltatta. A mostani tárlat tudományos tanácsadója – Johann Thomas Ambrózy – az 1911-ben elkezdett Szent Ferenc és Klára sorozatból a Megtérés, Becézés meg az Agónia esetében mutatta ki az aszkézis szembesítését az anyagi javakat harácsoló törekvéssel...

A hazai vonatkozások sem hiányoznak, mivel Schiele már 1912 elején vendégszerepelt Budapesten a Neukunstgruppe (Újművészeti Csoport) tagjaival. 1912–13 fordulóján Győrben tartózkodott a dúsgazdag szeszgyáros és műgyűjtő Léderer família villájában – akikkel még Klimt hozta össze –, és a legidősebb fiú, a kamaszodó Erich Léderer 1913-ban befejezett olajportréjához mintegy húsz akvarellt meg vegyes technikájú vázlatot vagy ceruzarajzot készített, különféle álló és ülő pózokban, amelyekből itt és most is ízelítőt kapunk, az Albertina, illetve a Kunstmuseum Basel tulajdonából, végül a mi Szépművészetink kölcsönözte a Két barátnő (1912) erotikus kisugárzású és dekoratív akvarelljét. 1917 őszén Schie­le közvetítésével vásárolták meg Lédererék Klimt Beethoven-frízét, így maradhatott az utókorra a Wiener Seces­sion eme örökbecsű kelléke.

(Egon Schiele, Albertina, Bécs. Megtekinthető június 18-ig, a müncheni Hirmer Verlag 380 oldalas, gazdagon illusztrált katalógusának kíséretében. Lapszámunk képeit a tárlat anyagából válogattuk.)

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.

Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően SMS-sel, bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 48. szám, 2017. december 1.
LXI. évfolyam, 46. szám, 2017. november 17.
LXI. évfolyam, 45. szám, 2017. november 10.
Élet és Irodalom 2017