A LEGGAZDAGABB

PÁRATLAN OLDAL - LXI. évfolyam, 18. szám, 2017. május 5.

Nem vehető komolyan az a lista, amely szerint Mészáros Lőrinc vagyona egy év alatt 100 milliárd forinttal nőtt, 120 milliárd forint értékű vagyonával pedig a második leggazdagabb az országban – közölte  Lázár János kancelláriaminiszter a 86. kormányinfón. A politikus azt is hangsúlyozta, hogy nem tartja magát kommunistának, ezért nem szeret mások zsebében turkálni.

A napi.hu felmérése a leggazdagabb magyarokról szól, és a portál munkatársai  Mészáros Lőrinc vagyonának tényszerű megállapítása érdekében több mint egy hónapot dolgoztak. A vizsgálatban közreműködő Szakonyi Péter szerint a felcsúti polgármester és üzletember is látta a fenti adatot, és nem kifogásolta.

Lázár kommunikációja logikus, mert a felmérés érdemi részét nem tudja vitatni, és azzal is tisztában van, hogy Orbán Viktor barátjának példátlan gazdagodása rámutat a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik lényeges pillérére.

Juhász Péter, az Együtt elnöke a miniszterelnök vagyonát több mint 300 milliárd forintra becsüli, amivel szerinte az ország első embere a leggazdagabb magyar. Juhász a kormányfő nyolc strómanját nevezi meg, köztük Mészároson kívül Orbán Győzőt, Andy Vajnát és Garancsi Istvánt. Orbán tényleges vagyona természetesen csak logikailag levezethető. Az érintettek feltehetően nem írtak alá semmilyen papírt, közgyűlés pedig biztosan nem volt. Az embert azért elgondolkodtatja: mi lesz, ha beüt a Simicska-szindróma? Most úgy gondolom: semmi.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
Élet és Irodalom 2024