Megállt az ész

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXI. évfolyam, 16. szám, 2017. április 21.

Magyarország huszonhatmilliárd forintos hitelszerződéssel támogatja az iráni atomprogramot, adta hírül a hvg.hu, továbbá a két ország közösen épít incuri-fincuri atomreaktorokat, melyekkel majd a közel-keleti és észak-afrikai piacokon fognak házalni. Vagyis azoknak az országoknak szánják őket, amelyektől az alcsúti superman a nyugati civilizációt a nap huszonnégy órájában védelmezi. Ezek az országok most még nem képesek arra, hogy kisméretű, akár bőröndben is szállítható nukleáris tömegpusztító eszközöket állítsanak elő, viszont elég tanulékonyak. Csak egy kis segítség kell, és akár össze is jöhet nekik. Ha pedig ez a helyzet csakugyan előáll, akkor az alcsúti superman hősies helytállására hatványozottan nagyobb szükség lesz, mint addig bármikor.

Nem is volna evvel semmi baj, ám azt a bizonyos hitelt, amiről szó van, azt nem könnyű értelmezni. Irán hússzor akkora, mint Magyarország, emellett a világ második legnagyobb földgázkészletének és a negyedik legnagyobb kőolajkészletének a tulajdonosa. Hogy mi adunk neki nagy összegű kölcsönt, az több mint bizarr, bár hogy ausgetippelt atomprogramra adjuk, annál is bizarrabb.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
Élet és Irodalom 2024