Az ecset mint mérőműszer

Siflis András expresszív világa nem csendesült, de mostani ecsetrajzai, tus- és akvarellmunkái egy új képi rendszer ígéretét sejtetik. Felépül egy szinte távol-keleti rajzkultúra idézeteként az ecsettel húzott csorgatott váz, mely mögé – nyilván az előmunkálatok során  – finom felületek kerülnek.  A váz hol darabosabb, hol lágyabb, de egyfajta tériséget is jelez, ugyanakkor az expresszív szerkezet sem változik.

Világmodellek és mikrostruktúrák jelennek meg, drámák és csendek. Siflis mindig a gesztuson keresztül, a megcsinálás módját nem titkolva juttatja el nézőjét a felismeréshez; a kép, grafika folyton leképez, ugyanakkor a képzeletet is szárnyalni engedi. Mivel Siflis műveiben ritkán találunk konkrét formai elemet – bár egy időszakában felbukkantak stencilek, figuramotívumok –, mégis asszociációs módon hol harcban, háborúban, hol békés tájon, nádak közt felsejlő tó partján érezzük magunkat. Hol bozót, hol pázsit.

A finom líra találkozik itt a kemény, markáns tassizmussal. A grafikai és festői elemek a színek érzéki  megjelenésével kapnak új értelmezést. A fekete-fehér rajzok közé egy vöröses vagy barnás folt kerül, a vonalstruktúrák színátmenetekkel válnak hol erősebb, hol halványabb szerkezeti elemmé.

 Az ecset pontos mérőműszer, vonalat, színt, rendszert adagol Siflis András képeihez.