Hol van az ellenzék?

VISSZHANG - LXI. évfolyam, 12. szám, 2017. március 24.

Mi a kormány feladata? Az, hogy legjobb tudása szerint vezesse az országot. Mi az ellenzék feladata? Az, hogy készüljön a következő választásokra, hogy azokat meg tudja nyerni. Ennek legfontosabb része, hogy olyan kormányzást, azaz az országnak olyan működését vetítse elénk, ami jobb a jelenleginél. Akkor át tud csábítani szavazókat a kormány táborából, illetve képes rábírni olyanokat, akik eddig nem éltek szavazati jogukkal, hogy rájuk szavazzanak. Ehhez képest mit tesz a mai ellenzék? Minősítgeti a kormányt, arról vitatkozik, hogy az maffia-e avagy fasiszta (lásd Ungváry Rudolf: A maffiaállam sikere, ÉS, 2017/ 4., jan. 27.; Madlovics Bálint: A „fasisztoid mutáció” sikere?, ÉS, 2017/5., febr. 3.; Bauer Tamás: A „maffiaállam” hamissága és Csillag István: Egy vezér gyermekkora, ÉS, 2017/9., márc. 3.). Elképzelem, ahogy a kormánypárti szavazó a vita hevében hirtelen ellenzékivé válik… Legyünk őszinték, a dilemma a szavazópolgár szempontjából tökéletesen érdektelen, hogy finom kifejezéssel éljek – mert van csúnyább is – szellemi köldöknézegetés. Ennél még egy leendő alkotmány elvein vitatkozni is sokkal gyakorlatiasabb. Elrémiszt, hogy egy gyerekkorom óta ismert, volt alkotmánybíró azt írta nekem, meg lehet írni egy alkotmányt egy hét alatt. Persze hogy meg lehet írni, ha tudjuk, mi legyen benne, de nem tudjuk!

Az ellenzék dolga tehát kidolgozni egy programot, amiből látszik, hogy több embernek lesz munkája, több embernek lesz magasabb jövedelme. Fontos, hogy a program konkrét dolgokat jelent, nem valamely tankönyv egyik lapjának felmondását. A jelenlegi gyakorlat állami, drága projektekre épül, amelyek kivitelezését baráti cégek kapják meg, tehát ez a verseny nélküli, baráti, projektgazdaság. A verseny hiányánál is nagyobb bajuk a projekteknek, hogy befejezésük után nem segítenek pénzt csinálni, hanem viszik a pénzt (stadionok, kisvasút, olimpia). Ezért a jelenlegi gyakorlatnak nem az az ellentéte, hogy ezentúl lesz verseny a kivitelezésben. El kellene dönteni, hogy mit kérjünk az EU-tól (copyright Róna Péter). Néhány ötlet ehhez a következő. Különleges gazdasági övezetek alacsonyabb adóval (Borsod, Szabolcs, Ormányság). Egyes szektorok kedvezményes kezelése is fontos lenne. Ide tartozhat a kutatás-fejlesztés és a termeltetés. A termeltetés azt jelenti, hogy a termeltető ugyanazt a terméket ugyanabban a minőségben, csomagolásban stb. vásárolja fel termelőktől és teríti egy nagy piacon. Például mezőgazdasági termék esetében három megyében működő 10 termelő lehetne egy minimális követelmény. Jelentős EU‑s forrásokat kellene fordítani a magyarországi öntözés fejlesztésére, annak ellenére, hogy spanyol és olasz barátaink ezt szeretnék megakadályozni, nehogy konkurenciát jelentsünk. Jó volna megfogadni Bod Péter Ákos azon javaslatát, hogy a szolgáltatási szektort jobban fejlesszük a termelő szektornál. Azonban a szolgáltatáshoz is szakmai tudás és megfelelő hozzáállás szükséges. Márpedig, ahogy erre Parragh László már régen rámutatott, a magyar munkaerő egy elég nagy része csak a legegyszerűbb munkafolyamatokat tudja ellátni. A dolog jele, hogy már az összeszerelő üzemekbe sincs elég munkaerő. A jelenség felszámolásához jó iskolák és évtizedeken keresztül tartó erőfeszítések kellenek. Ez nem mond ellent annak, hogy a magyar munkaerő egy aktív, konvertálható tudással rendelkező része elhagyta az országot. Az eddig mondottak természetesen nem jelentenek teljes gazdasági programot, csupán arra szolgálnak példával, hogy lehet a helyzethez igazodó programokat kezdeményezni. A piacgazdasághoz nélkülözhetetlen verseny visszaállítása elengedhetetlen a közpénzekből történő megbízások teljes átláthatóságával együtt.

A külpolitikát illetően a kormány különböző nyitási politikái a baloldalon nevetség tárgyát képezik. Pedig a helyzet nem ilyen egyszerű. Kína és India még mindig fejlődik. Számos jele van annak, hogy mind Kína, mind India erőst dolgozik a saját technológiáján. Idővel sok olyan termék lesz, amit csak tőlük lehet megvásárolni. Afrika szintén fejlődik. Megtévesztő lehet, hogy onnan sok menekült érkezik. A kínai piacról már lekéstünk, mert nem voltunk jelen. Félő, hogy hasonló történik Indiában. Afrikában már régóta dolgoznak az európaiak, Kína, India. Talán még nincs késő. Ezek hosszú távú befektetések. Lennének esélyeink, például mezőgazdasági technológiával.

Egy választás politikai kérdés is, még a választópolgár szintjén is, aki egyéni döntést hoz a szavazófülke magányában. Tehát olyan témákat kell elé tárni, amelyekhez pozitívan tud kapcsolódni. Megfordítva, átcsábítani kormánypárti szavazókat nem lehet úgy, hogy olyan dolgokat kínálgatunk nekik, amik irritálják. Csak néhány példa a sok közül:

1. A politikailag korrekt beszéd. Azt a bűnt, hogy a PC-t kártékonynak, a szólásszabadság durva megsértésének gondolom, magam is vállalom New Jersey rendőrfőnökének 1999-es kirúgása óta, amikor Amerikában voltam, s közelről láttam az eseményeket. Ráadásul ő a profi­ling (az a rendőri gyakorlat, ami külső jegyek alapján következtet egy személy tulajdonságaira) ellen nyilatkozott, azonban vette magának a bátorságot, hogy egyik legutolsó mondatában a realitásokra figyelmeztessen. (Az esetet utólagosan feldolgozza Katherine E. Finkelstein, New Jersey’s Fired Chief of Troo­pers Blames Reverse Discrimination, The New York Times, 1999. október 3.) Tudományos kutatóként kötelességemnek érzem tiltakozni minden ellen, ami gondolkodásomat és kifejezési lehetőségeimet korlátozni akarja.

2. Gyurcsány. Nem az számít, hogy igazságtalanul utálják, hanem az – ez Gyurcsány személyes tragédiája, de hát túl harsány volt –, hogy utálják, s ha meglátják, akkor ellenfeleinek oldalán szorosra zárnak. Ma Orbán Viktor hatalmának egyik legerősebb oszlopa Gyurcsány.

3. Bokros hasonlóképp. Az ő utálata még sokkal igazságtalanabb, a nemzet valójában hálával tartozik neki. Szerencséje, hogy politikailag súlytalan.

4. Szembe kellene nézni a „baloldalon” azzal a ténnyel, hogy ami a nagyvilágból jön, nem mind fenékig tejfel. Ha őszinték akarunk lenni, akkor be kell látni, hogy sem Merkel, sem hű szolgája, Juncker nem tudja jól kezelni a válságokat. Még a gazdasági válságból itt maradt nekünk a kérdés: mi lesz, ha Olaszország becsődöl? Ukrajnát elfelejtettük. Ezzel szemben északon jön a gáz, míg a déli gázvezeték építését eddig sikerült megakadályozni. Ezt nem nevezem a szolidaritás csúcsának. Görögország időzített bomba maradt, csak a robbanást későbbre tolták, amikor a kancellárt már nem Merkelnek hívják. Miért kell sok millió embert lehülyézni, akik a Brexitre szavaztak? Miért nem gondolkodunk el azon, hogy nekik miért jó a Brexit? Mind Olaszországban, mind Ausztriában, mind Franciaországban felmerül a kilépés gondolata. Őket is azzal a demagógiával intézzük majd el, hogy hülyék? Esetleg jobboldaliak?

Sajnos már az is előfordult, hogy a Jobbik volt a baloldal egy kérdésben. Nem kellene ezen a teljesen arctalan baloldaliságon változtatni?

Az is nagyon árulkodó, amiről az ellenzék nem beszél. Nincs szó a jelenleginél demokratikusabb alkotmányról; szigorú szabályokról, amik leleplezhetnék a politikusok visszaéléseit; olyan alkotmányos eszközökről, amelyek segítségével a választók instruálhatnák a politikusokat; az állami hírközlés függetlenségéről; a pártok szigorú elszámoltatásáról. Így viszont óhatatlanul felmerül az emberben a gyanú, hogy nem is akarnak igazi strukturális változást, csupán ők akarnak lenni a rossz szerkezet haszonélvezői.

Én a 2018-as választások kimenetelére a következő lehetőségeket látom:

A) A váratlan végkifejlet. A Momentum avagy egy még újabb proteszt párt nyer. Hogy utána az ország milyen lesz, azt nem lehet tudni. De vélhetően egy ideig sokkal korrektebb lesz az ország vezetése. Amennyi demokráciát mi, a nép, kiharcolunk magunknak, az megmarad. Minél többet harcolunk ki, annál nehezebb lesz elrontani.

B) Elindul a változás. A Fidesz győz, abszolút többséggel, de kétharmadot nem kapnak. A Momentum és a Jobbik bekerül a parlamentbe, a baloldal nem lépi át a küszöböt, kiesnek. Ekkor megnyílik az út egy építkezés és új szereplők belépése előtt, s valaki vagy valakik 2022-ben nyer, avagy nyernek a Fidesz ellenében.

C) A megcsontosodott helyzet. A Fidesz nyer, esetleg kétharmaddal, esetleg nem, a „baloldal” bekerül a parlamentbe. Ekkor a Fidesz 2022‑ben is nyer.

Sajnos tudni lehet az ellenzék köréből, rettegnek attól, hogy egy év múlva nyerjenek, mert fogalmuk sincs, mit csináljanak. Emiatt ma a kormánynak a kormányoldalnál is erősebb oszlopa az ellenzék. A győzelem legfontosabb feltétele, hogy akarni kell. Ha valami vitathatatlan, az az, hogy Orbán Viktor akarja.

A szerző további cikkei

LX. évfolyam, 36. szám, 2016. szeptember 9.
LX. évfolyam, 25. szám, 2016. június 24.
LX. évfolyam, 7. szám, 2016. február 19.
Élet és Irodalom 2024