Mit kaptunk a bécsiektől?

2017. március 15-én, az állami ünnepségen, a józsefvárosi Palotanegyed szélén megelevenedett a Magyar néprajzi lexikon. (Hadd használjam ki az alkalmat, hogy gratuláljak réges-rég megérdemelt Széchenyi-díjához Kósa Lászlónak, aki oly fontos szerepet játszott a magyar tudományosság e remekművének megalkotásában.) Volt ott suba, szűr és gatya, mindenféle szép népi öltözet, amit a forradalom főszereplői és motorjai, középbirtokos nemesek, szimpatizáns főurak, városi értelmiségiek, német polgárok garantáltan nem hordtak. Legföljebb ha poénból vettek föl akkoriban ilyen, számukra extrém holmikat, amúgy eszük ágában se lett volna.

Hogy pontosan miért álltak sorfalat korhű pásztorok és betyárok, kék pruszlikos menyecskék Orbán Viktor mögött, azt a műsor szervezői aligha tudnák értelmesen megmagyarázni, de nem is feladatuk. Ez a képlet ugyanis – 1848 feloldása valami kurucos parasztfelkelésben, amihez a nép ügyét képviselő politikusok haladó meggyőződésből csatlakoztak – nem más, mint a Rákosi-korszak öröksége. A korabeli vegytisztán sztálinista marxizmus nem tudott mást elképzelni, mint a „kizsákmányolók” és a „kizsákmányoltak” közötti osztályharcot. Ahol a kizsákmányolók nyilván szövetségben vannak az etnikailag idegen, ráadásul német ajkú, ősellenség Béccsel, a kizsákmányoltak pedig a nemzeti szabadságért harcoló, etnikailag magyar jobbágyok.