Egy régi kép

Halász László egész oldalas írásának (Kölcsönös tükrök képei, ÉS, 2017/11., márc. 17.) egyik hosszabb bekezdése a korábbi politechnikai képzéssel foglalkozik. Az 1960-as években „5+1-es képzés”-ként űzött gyakorlat elmarasztaló bemutatásához két megjegyzésem van.

Érdemes lenne (amíg nem késő, amíg még élnek a mai 60-asok–70‑esek) oktatástörténeti-szociográfiai igényességgel feldolgozni a témát. Utánanézni annak, mi is volt a tényleges tartalmuk azoknak a heti egy napoknak, például Soprontól Nyírbátorig. Iskolai dokumentumokban és az egykori diákok emlékei között kutatni. (Nem jártam utána. Lehet, hogy meg is történt?) Kideríteni, hogy valóban zsákutcás kísérlet volt‑e, vagy egy valós, de elmulasztott lehetőség arra, hogy a fiatal bepillanthasson a termelő munka világába. Az a feltételezésem (személyes emlékeim okán is), hogy a cikkben elmarasztalt ideológiai elvek és a megvalósult praxis nem fedte egymást.

Személyes emlékeim ellene mondanak Halász László sommás értelmezésének. A mi négy évünkben (1963–67 között, egy határ menti kisvárosban) nem éreztük a „világnézeti nevelés szempontját”, az „anyagi, intellektuális és morális károk”-at. A négyosztályos évfolyamok a kisváros három textilipari üzemébe és a vegyesipari kátéeszbe jártak, mi pedig – a 49-esek nagyobb létszámú évjárata okán, egyedüli ötödik osztályként az évfolyamban – nem fértünk bele a vetésforgóba. Ezért a helyi mezőgazdasági technikum és annak tangazdasága volt a politechnikai napjaink helyszíne. Általában kétórás elméleti képzés után következett a munka. A mi profilunk a zöldség-gyümölcs- és dísznövénytermesztés volt. Néhány munkafolyamat: cukorrépa „fejelése”, gyümölcsfák tavaszi felkészítése (drótkefe és háromszögű kaparó használatával), metszés-oltás-szemzés, palántázás, pikírozás, méhkaptárak téli gondozása. Máig emlékezetes mindegyik.

Összefoglalva: tanteremből, tankönyvekből (vagy manapság interaktív tábláról) nem lehet úgy valós képet kapni a munka világáról, mint a két kézzel végzett s valóban hasznos tevékenység közben. S innen nézve majdnem mindegy, hogy mi volt az ideológiai fedő fedőneve. Szerintem ma is szükséges és hasznos lenne valami ehhez hasonló. Egykori pedagógusként pedig a cikk összes többi bekezdésével egyetértek.