Arról van szó

KÖNYVKRITIKA - KÖVETÉSI TÁVOLSÁG - LXI. évfolyam, 12. szám, 2017. március 24.

Diane Ducret: A tiltott rés. For­dí­totta Füzesi Ottília. Európa Könyv­kiadó, Budapest, 2016, 310 oldal, 3290 Ft

Aki pornográfiára vagy technicista részletezésre vágyik, annak Diane Ducret könyve nyilvánvalóan csalódást fog okozni. A tiltott rés voltaképpen sokfelé elkalandozó nagyesszé, amely három nagy ciklusában, a ciklusokon belül nagyobb, és ezeken belül is kis, másfél-három oldalas, külön címekkel ellátott fejezetekre osztott szövegében szabályosan végighalad a női nemi szervhez kötődő megannyi nagy témán, a csiklótól az örömszerzésen át az intimhigiéniáig, az önkielégítéstől a fogamzásgátláson át a gyermekszülésig. Ezzel a tárgyalásmóddal párhuzamosan végighalad az emberi kultúrtörténetnek azokon a kitüntetett pillanatain, amelyekben a fenti kérdések valamilyen rendkívüli módon exponálódnak. A női nemi szerv imént említett nagy témáinak igen szabályos felvezetésével szemben a történelmi időhöz való viszonya azonban inkább szertelen, vagy ha ebben mégis valami ismétlődő mintát szeretnénk felfedezni és abba kapaszkodni, akkor azt mondhatnám rá, hogy koncentrikus jellegű. Gyakran lépünk vissza újra az egyszer már magunk mögött hagyott korba.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
LXVIII. évfolyam, 3. szám, 2024. január 19.
Élet és Irodalom 2024