KIDŐLT A LISZT

PÁRATLAN OLDAL - LXI. évfolyam, 11. szám, 2017. március 17.

„Kidőlt a liszt a Soros György-féle szervezetek kapcsán, mert jogsértésre buzdítanak, ami nem fogadható el” – mondta a miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatóján Brüsszelben az Európai Tanács ülése után. Orbán Viktor hozzátette: a hatályos magyar törvénnyel szemben működő szervezeteket támogat Soros György, aki azért dolgozik, hogy bejuttassa a migránsokat az Európai Unió területére, hárommillió magyar ember viszont népszavazáson ezzel ellentétesen döntött.

A Klubrádió tudósítója, Nemes Gábor arra hívta fel Orbán figyelmét, hogy ilyen kijelentést csak bíróság tehet, amúgy ez megmarad politikai, illetve magánvéleménynek. Ezt a kormányfő látszólag nem vitatta. Nemes szerint aggályos, ha a miniszterelnök bárkit jogsértéssel gyanúsít anélkül, hogy ezt bíróság igazolná. Erre csak fősajtósa, Havasi Bertalan reagált, mondván: ez a kérdező véleménye.

A nem kormánypárti néző elégedetten csettinthet: a miniszterelnök mattot kapott, és elsomfordált a kertek alatt. Arra azonban a hatályos törvényre és a bíróságra hivatkozó brüsszeli tudósító nem gondolt, hogy amit Orbán Viktor pénteken törvénytelennek vél, abból általában a következő hétfőn vagy kedden jogszabály lesz. Visszamenőleg.

A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 48. szám, 2017. december 1.
LXI. évfolyam, 47. szám, 2017. november 24.
LXI. évfolyam, 43. szám, 2017. október 27.
Élet és Irodalom 2017