Szemet szemért

PRÓZA - LXI. évfolyam, 11. szám, 2017. március 17.

Elsi soha nem álmodott arról az éjszakáról, és nem álmodott Dobsináról, a szüleiről, rokonairól, barátairól, pedig nagyon szerette volna legalább álmában látni őket. Először nővére temetésére kapott beutazási engedélyt. A vízuma három napig volt érvényes. A temetőhöz nem kellett volna végigmennie a városon, de Elsi végigment. Városháza, templom, iskola, a patak partján a régi kis ablakos, keskeny udvaros, zsindelyes bányászházak, sorban egymás után. Köztük annak a négy szlovák katonának a háza, aki ott volt Přerovban. A pumpás kútnál szembetalálkozott a négyből kettővel. Nézte őket, azok nézték őt. Elsi erősen koncentrált, hogy ne szaporázza meg a lépteit, és sikerült neki. Túlment rajtuk egy szó vagy halvány biccentés nélkül. Ez meg mit keres itt?, hallotta, ahogy összesúgnak a háta mögött.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 17. szám, 2022. április 29.
LXV. évfolyam, 9. szám, 2021. március 5.
LXII. évfolyam, 49. szám, 2018. december 7.
Élet és Irodalom 2024