Nyirkos, kegyelmes uram

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXI. évfolyam, 11. szám, 2017. március 17.

A tény annyira közismert, mint hogy hazánk éghajlata kontinentális: Mészáros Lőrinc felcsúti lakos, a kormányfő barátja megsokszorozta vagyonát, mióta egykori iskolatársa, Orbán Viktor a miniszterelnök. Egyik este ezzel kapcsolatos kérdést tett fel az ATV riportere a kormány kommunikációs államtitkárának, Kovács Zoltánnak. A hat-hét év alatti vagyonsokszorozás az államtitkárt igazából meg sem érintette, azt válaszolta: a magánszféra ügyletei nem tartoznak a kormányra. Amikor a riporter erre azt kérdezte, Kovács szerint nem függ-e össze az, hogy az egykori iskolatársnak Orbán hivatalba lépésekor egy cége volt mindösszesen öt és fél milliós saját tőkével, ma pedig hozzávetőleg száz cége van, vagyona pedig 35,4 milliárdra rúg, az államtitkár azt mondta: „Nem gondoljuk, hogy ettől függne. Még egyszer – mondta még egyszer az államtitkár, nyilván a gyengeelméjűek kedvéért –, a kormánynak ehhez kevés köze van.”

Ha a cikket végig szeretné olvasni, a regisztrációt követően egy 508 forintos emeltdíjas SMS elküldésével néhány percen belül megteheti. A részletekről az előfizetési információk oldalán lehet olvasni, az SMS egy héten át hozzáférést biztosít a legfrissebb számhoz és a teljes archívumhoz.

vagy
A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 10. szám, 2017. március 10.
LXI. évfolyam, 9. szám, 2017. március 3.
LXI. évfolyam, 8. szám, 2017. február 24.
Élet és Irodalom 2017