Szerkesztői üzenetek

Az ÉS honlapjáról  – Az Élet és Irodalom internetes változata most már évek óta díjfizetés ellenében olvasható. (Az internetes változatot a nyomtatott lap előfizetői ingyenesen olvashatják egy igen egyszerű regisztrálás után.) Az év elején megújított honlap (www.es.hu) a korábbihoz képest föltétlen megbízhatóbb keresőprogrammal, áttekinthetőbb archívummal olvasható. A kritikai észrevételek főként a betűnagysággal és a hasábszélességgel kapcsolatosak. Ezek és további érdemi megjegyzések figyelembevételével hamarosan finom igazításokat teszünk. A Szabadpolc rovatban a heti lapszámból naponta jelenik meg egy-egy szabadon olvasható írás.

Akik bármilyen nemes megfontolásból is letöltik és valamiképp különböző oldalakon olvashatóvá teszik a honlapon megjelent szövegeket, kárt okoznak a lapnak. Ezt az a gyakori magyarázat sem menti, hogy a cikk annyira fontos, hogy azt mindenkinek olvasnia kell. Bízzunk benne, ha annyira fontos, fizetnek érte.

A Visszhang és Agora rovatokról – Az ÉS hagyományosan helyet ad minden hozzászólásnak és véleménynek, amely érdemi, a vitatott cikk tárgyáról szól, de legfőképpen érvelő, lehetőség szerint közérthető – nyilvánvalóan függetlenül attól, hogy egyetért az alapcikkel vagy sem. Ami a műbírálati-művészetkritikai írásokat illeti, ezekkel más a helyzet: a lap művészetkritikai anyagait rövidebb-hosszabb időre felkért kolumnisták írják – a műbírálat a fölkért kolumnista értékítélete, nem pedig vitacikk. Ha a kritikus valamilyen tényt illetően téved – NB. ténybeli tévedésről és nem pedig értékíté­letről vagy értelmezési kérdésről van szó –, akkor természetesen lehetőség van helyesbítésre. A szerkesztőség nem közöl szimplán egyetértő cikkeket, dicséreteket pedig végképp nem: az ilyen írásokat a magánlevelezés körében válaszoljuk meg.

Lapkiadás, kiadói jog – Az Élet és Irodalom kizárólagos kiadói joga az 1992-ben bejegyzett Élet és Irodalom Alapítványé. Ezt a jogot 1989‑ben az addigi úgynevezett lapgazda, a Művelődési Minisztérium nevében Glatz Ferenc akkori miniszter a társadalmi változások szellemének megfelelően a lapot előállító szerkesztőségre, a jogilag azt megjelenítő Élet és Irodalom Baráti Társaság nevű egyesületre engedményezte. Ez a jog adásvétel útján került az alapítvány tulajdonába. Az Irodalom Kft.-t az alapítvány és az egyesület hozta létre, a szerkesztőség egyetlen tagjának sincs önálló tulajdona, ilyen jellegű tulajdonlás a szerkesztőségi statútum alapján kizárt. Az alapítvány, csakúgy, mint az egyesület, a szerkesztőséget jeleníti meg.

Függetlenség, összeférhetetlenség – A lapnak semmiféle párt- vagy államszervi kapcsolatai nincsenek, minden írás a szerkesztőség nyilvánvaló szabad akaratából jelenik meg. A lap szerkesztői nem vállalhatnak munkaviszonyt a közszolgálati médiában, ilyenre pályázatot nem adhatnak be, csak munkaviszonyuk egyidejű fölmondásával. Nem jelentethetnek meg írást olyan témakörben, amellyel a szerzőségen kívül más, bármilyen érdekeltségi kapcsolatban állnak, legföljebb úgy, ha ezt a viszonyt az írás elején az olvasó tudomására hozzák. Szerzőinket ugyanerre kérjük.

Cikkek fogadása – A lap nyitott, egy feltétel van: egy cikk egyszerre csak egy szerkesztőségben lehet. Ha a szerző egyidejűleg több szerkesztőségbe is elküldte írását, ezt a körülményt jeleznie kell.

Szerzőknek – Közlésre szánt kéziratnak tekintjük azt a szöveget, amelyik kifejezetten az Élet és Irodalom számára készült, ennek megfelelően korábban sehol nem kapott nyilvánosságot. A sehol azt jelenti, hogy sehol: semmilyen nyomtatott lapban és a net semmilyen fórumán nem jelent meg, ideértve a saját blogot is. Az Élet és Irodalom ugyanis nem másodközlő lap, extrém eseteket kivéve nem közöl olyan írásokat, amelyek a nyilvánosság valamely (bármely) fórumán megjelentek. Ez alapjában véve természetes és magától értetődő, az utóbbi időben azonban néha olyan cikkeket is kapunk, amelyek valahol (többnyire az internet valamely eldugott szegletében) már megjelentek. A valamely szeglet is a nyilvánosság része, ilyenformán a cikk újabb közlése másodközlés lenne.

Fölkérjük azokat a kiadóvezetőket, akik szívesen küldenek megjelenés előtt álló kötetekből előzetes közlésre részeket – többnyire elő- vagy utószókat –, hogy erről a szándékukról még a küldés előtt egyeztessenek a szerkesztőség illetékes munkatársával. A kézirat küldése ugyanis hagyományosan szerzői kompetencia. A szerző közlési szándékának legtermészetesebb és legegyértelműbb jele, hogy ő maga keresi meg a szerkesztőséget. Ilyen esetekben minden félreértés nélkül tisztázható, hogy a lap elfogadja-e a cikket közlésre, vagy ha nem, akkor miért nem. Ha azonban a szerzőség és a kéziratküldés elválik, akkor a szerkesztőség arra kényszerül, hogy a közlésről a kiadó illetékesével tárgyaljon, sokszor úgy, hogy a szerzőnek fogalma sincs arról, hogy mi történik a kéziratával. Közlés esetén nincs különösebb gond, de a közlés hárítása komoly károkkal járhat, ugyanis a közlést kérő kiadó ilyenkor azt mond majd a szerzőnek, amit akar. Az ilyen megbízás nélküli ügyvivők a magyar közírás és irodalmi élet komoly bajkeverői. Tevékenységük következménye félreértés, sértődés és harag, ráadásul úgy, hogy az érintettek – kiadó és szerző – azt sem tudják pontosan, mi bajuk egymással. A szerkesztőség tehát a fenti kellemetlenségek megelőzése érdekében megkéri azt a kiadót, amelyben ez gyakorlat volt eddig, hogy tegyen meg mindent a félreértések elkerüléséért: hagyja a kézirat küldését a szerzőre.