Munkaerőhiány Kínában?

Interjú Matura Tamás Kína-kutatóval

INTERJÚ - LXI. évfolyam, 9. szám, 2017. március 3.

„Bármily megdöbbentő, ebben az óriási országban, amely versenyképességét a közmondásosan alacsony béreknek köszönheti, 2014 óta csökken a munkaképes korúak aránya, tavaly óta már a száma is, aminek következtében évek óta rohamosan nőnek a bérek” – mondja a Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének oktatója, Kína-kutató. Az interjú azonban, amelyben ez a megállapítás elhangzik, elsősorban arra keresi a választ, hogyan alakul a következő évtizedekben a világ  két legerősebb hatalmának, két legnagyobb globális szereplőjének a viszonya abban a dél- és kelet-ázsiai térségben, amely ma már a világgazdaság egyik legfontosabb csomópontja, a globális ellátási láncok egyik legfontosabb eleme, de ahova három-négy nagyhatalom, sőt világhatalom érdekütközése is koncentrálódik.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 47. szám, 2022. november 25.
LXVI. évfolyam, 35. szám, 2022. szeptember 2.
LXIII. évfolyam, 23. szám, 2019. június 7.
Élet és Irodalom 2024