Szilágyi János György

PRÓZA - TÁRCATÁR - LXI. évfolyam, 6. szám, 2017. február 10.

Az 50-es években a múzeumban Szilágyi egy szobában ült barátjával, Meller Péterrel és egy náluk jóval idősebb úrral, aki autodidakta egyiptológusként teremőri státuszban végzett szorgos tudományos munkát, s Szilágyi olthatatlan híve és csodálója volt. Egyszer is, amikor Mellerrel maradt kettesben, rázendített a dicséretre, s Meller, aki unta ezt, mindenben egyetértett vele, de hozzátette, csak az a furcsa szexuális kedvtelése ne lenne. Haeffner Emil – mert így hívták – szörnyülködve kezdett el találgatni, de bármit kérdezett, Meller csak azt mondta: rosszabb, rosszabb… Majd végül kinyögte, hogy… hát madarakkal csinálja.  E megágyazás után elkezdődött a téboly, Meller bevonta az ugratásba Szilágyit, Szilágyi pedig az ilyen heccek nagymesterét, Karinthy Ferencet, aki nem volt rest telefonálni, mikor csak Haeffner volt a szobában, hogy megérkezett Szilágyi tanár úrnak a madárszállítmány. És így tovább, hetekig. Egyszer aztán arról beszélgettek hárman a szobájukban, hogy melyik a legszebb magyar verssor. Mikor sorra került, Szilágyi álmodozó tekintettel azt mondta: „Madarat nem egyet, százat is meglőnek”. A röhögés majd kiverte az ablakot, s az ugratás lelepleződött.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 6. szám, 2024. február 9.
LXVIII. évfolyam, 2. szám, 2024. január 12.
Élet és Irodalom 2024