Egyre rosszabb

A hamis állításokba belebonyolódott Karsai László részben nekem írt válaszában egyre teljesebb intellektuális dezorientáltságról tesz tanúbizonyságot (Válasz, ÉS, 2017/5., febr. 3.). Úgy gondolja, hogy egy tanú azért megbízhatatlan, mert állítását nem tudta bizonyítani. Mindig a vádló dolga a bizonyítás. Egy állam által indított perben – s az Eichmann-per ilyen volt – a vádat képviselő ügyészség feladata a bizonyítás; a tanú csak az egyik eszköze a bizonyítási eljárásnak. Nem a tanúnak kell tehát a vádat bizonyítania, hanem az ügyészségnek. Egy elhangzott és a bíróság által nem vitatott tanúvallomás után sok évtizeddel Karsainak sikerül megbízhatatlannak minősítenie, denunciálnia valakit azért, ami nem az ő dolga volt.

Egyik hamis állítása helyett egy másik hamis állítást tesz. Eszerint „soha egyetlen komoly történész sem állította, hogy Eichmann a gyilkolás mestere lett volna”. Én úgy tudom, hogy Eichmannt több millió zsidó meggyilkolásában találták bűnösnek, s ezt a tényt a komoly történészek sohasem vitatták.

A szegedi történész oktató úgy gondolja: „fölösleges ma [Hannah] Arendtet a holokauszt kapcsán idézni, emlegetni”. Hannah Arendttel lehet egyetérteni és nem egyetérteni, de megkerülni nemigen lehet. Már csak azért sem, mert a XX. század egyik legjelentősebb politikai filozófusa volt, akinek nagyon is határozott nézetei voltak a gonosz banalitásáról. Kijelenteni azt, hogy emlegetése, idézése felesleges, nem egyszerűen nagyképűség, nem egyszerűen provincializmus, hanem ostobaság, az intellektuális igénytelenség öntudatos felvállalása.

Azt is illene tudomásul venni, hogy a holokausztról nemcsak az ún. szaktörténészek mondhatnak érvényes, hiteles vagy éppen – mint jelen esetben történik – érvénytelen, hamis állításokat, hanem más „szakmák” képviselői is – köztük filozófusok, költők, írók, képzőművészek, zeneszerzők. Ez azért lehet így, mert – Kertész Imre szavaival – a holokauszt „a nyugati civilizáció traumatikus élménye”. Ezért nem csak szaktudományos kérdés vagy éppen zsidó „magánügy”.