Csendélet beavatkozás nélkül

PRÓZA - TÁRCATÁR - LXI. évfolyam, 5. szám, 2017. február 3.

S abban a pillanatban, amikor az alkotót szólítottam, megjelent előttem jobbról egy hatalmas, barnásszürke macska. Az erdő felől közelített, s a tekintetét egyenesen rám szegezte, pontosabban az autómra, amely süppedve hűlt alattam, mint egy lefárasztott, éhes, erőtlen állat. Felénk tartott a macska tétovázás nélkül, nem lassan, de nem is sietősen. Nahát, ez meg mit akarhat, ez villant át az agyamon. Megtermett, öreg macska volt, biztosan megtanulta már, hogy egy autón nincsen semmi, ami ehető. Nem értettem, hogy tőlem és autómtól vajon mit remél, de csak jött, egy pillanatra meg nem állt, olyan határozottan  lépdelt, olyan kiszámított biztonsággal, mint aki menetrendszerűen érkező távolsági buszhoz jön.

Ekkor fogott el az a különös érzés, amit azóta sem tudok megmagyarázni. Megértettem akkor, hogy magát a tájat mintha nem érhetné soha meglepetés, és ezt a táj mintha kezdettől, öröktől fogva tudná. Mintha a dolgokról a természet előre értesülne, vagy ha nem előre, hát akkor utólag, végtére is neki mindegy – mármint az időtlenség felől nézve. Merthogy engem is éppen az időtlenség felől nézett meg az a macska, amikor egyetlen határozott szökkenéssel fölugrott a motorháztetőre, s elhelyezkedett ott, ahol a legmelegebb volt, a motor még forró fészke fölött, tudván tudva, hogy itt élet lesz, és meleg. Elhelyezkedett hát, s kényelmesen kinyújtózott az éjben, mint aki öröktől tudja, hogy minden, ami lenne és lehetne, most már megvan – közben hűvösen rám pillantott, s tekintete mögül a táj nézett bele a szemembe.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.

Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően SMS-sel, bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 46. szám, 2017. november 17.
LXI. évfolyam, 45. szám, 2017. november 10.
LXI. évfolyam, 42. szám, 2017. október 20.
Élet és Irodalom 2017